


A rendezvénynek a békéscsabai Fenyves Hotel és az Arany János Középiskolai tehetséggondozó Kollégium adott helyet.

A versenyzőket Hrabovszki Mihály a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár igazgatóhelyettese köszöntötte. A versenyt Csóti Ferenc a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium vezető-főtanácsosa, a versenybizottság elnöke nyitotta meg.
A tanulók és kísérőik szabadidőben a Békés Megyei Jókai Színház művészeinek, valamint Hajtman Ildikó és Szák-Kocsis Péter zenés, irodalmi előadását nézhették meg, és látogatást tettek a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumban.
A verseny végén díjakat vehetett át az összetettben 1-3. helyezett, továbbá a legjobb elméleti és a legjobb gyakorlati teljesítményt nyújtó tanuló. Tárgyjutalomban részesültek a felkészítő tanáraik, valamint az általuk képviselt iskolák is. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság különdíját Csépai Ingrid r. alezredes adta át.

A versenyt Bartha Zoltán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye képviselője nyerte, akit Nagy Zoltán pedagógus készített fel a megmérettetésre. Nagyon szép eredményt ért el Békés megye képviseletében Máté Dorottya, a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat tanulója. Felkészítő tanára Vásárhelyi Ildikó.
A versenyzők és felkészítő tanáraik elégedetten távoztak Békés megyéből.
Forrás: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Harmadik osztályos tanulók országos közlekedésre nevelési versenye