2012.05.22 - kedd, Júlia, Rita napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Gyulai örömök

2010. ápr. 5., hétfő, 17.34.01

A Békés Megyei Vízművek által adományozott játékok szinte együtt érkeztek a jó idővel, mintha csak erre a pillanatra várt volna az öreg természet.  A gyerekek a hosszú tél után nagy örömmel bújtak ki a falak közül. A játékok - a labdák és természetesen a csocsó asztal - aratta a legnagyobb sikert.   Az ajándékok átadásának napján a gyermekeket nem is lehetett elszakítani a játékok mellől. Késő este fejeződött be a foci. A csocsózást a teraszon lámpafénynél is lehetett folytatni. Még az éhségükről is elfeledkeztek a nebulók a nagy játékok hevében. A mérkőzések azóta is folynak, váltakozó eredménnyel, páros és egyéni bajnokságok keretében.  A játékba bekapcsolódó kollégák "természetesen" a ranglista végén kullognak.

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ Gyulai lakásotthonaiban nevelkedő gyermekek
Csocsóbajnokság...

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ Gyulai lakásotthonaiban nevelkedő gyermekek
És még mindig csocsóbajnokság...

Március végén másik nagy eseményre is sor került a Gyulai Arany János úti lakásotthonban. Nagy Laura élete fontos eseményéhez ért. Megkeresztelkedett. Hónapokon át járt Karsai Károly diakónus által vezetett felkészítésre, beszélgetésekre. Hitében megerősödve döntötte el, hogy vállalja a keresztelkedéssel együtt járó felelősséget. Iskolájában a lelki nap ünnepi eseménye volt az istentisztelet és a keresztelkedés a Nádi Boldog Asszony nagytemplomban. És, hogy öröme még teljesebb legyen Laurát a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola által szervezett diákolimpián az év kapusának választották, mellyel megnyerte a a legjobbnak járó díjat és elismerést.

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ Gyulai lakásotthonaiban nevelkedő gyermekek
A szertartás meghitt pillanatai

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ Gyulai lakásotthonaiban nevelkedő gyermekek
A szertartás meglétét igazoló dokumentumok

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegység
-wge- 

Szóljon hozzá a fórumon!: Gyulai örömök

22.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu