2012.05.22 - kedd, Júlia, Rita napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Gyermeknap "Nyitott szívvel"

2010. máj. 26., szerda, 08.33.40

2010. 05. 22.-én került megrendezésre Békés Megye Önkormányzatának támogatásával a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ szervezésében a gyermeknapi program.

A Városi Sportcsarnok területén együtt ünnepeltek az értelmileg akadályozott, a halmozottan sérült, valamint az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek. A rendezvényt Dankó Béla a Békés Megyei Képviselő-testület térségi tanácsnoka nyitotta meg. Ünnepi köszöntőjét a szociális intézményegységben élő és az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek rövid műsora követte.

A Békés Megyei Szociális és gyermekvédelmi Központ által rendezett Gyermeknap
Részlet az állami gondoskodásban élő gyermekek műsorából

A műsort követően aszfaltrajz verseny vette kezdetét, s míg a színpadon a Bibuczi zenekar műsora szórakoztatta a megjelenteket, addig készültek az aszfalt varázslatok.

A Békés Megyei Szociális és gyermekvédelmi Központ által rendezett Gyermeknap
A nyertes alkotás

Az időjárás kedvezett a gyermeknapnak és a rendezvényre kilátogatók 11 órától még táncra is perdülhettek a "Leg a láb" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosainak köszönhetően, akik egy kedvcsináló Kalotaszegi táncot követően jól megtáncoltatták a vendégeket.

A Békés Megyei Szociális és gyermekvédelmi Központ által rendezett Gyermeknap
A meleg sem szegte kedvét a táncolni vágyóknak

A táncház után mindenkinek jól esett az ebéd. A koradélutáni órákban a Békés Megyei Rendőrkapitányság bemutatója követett. A rendezvényre kihozott fegyverek és rendőrségi felszerelések minden gyermek fantáziáját megmozgatták. A rendőrségi motor szirénája sokáig belehasított a Békéscsabai levegőbe, hiszen minden gyermek, aki ráült a motorra szívesen kapcsolata be egy-egy pillanatra a figyelemfelhívó hangot.

A Békés Megyei Szociális és gyermekvédelmi Központ által rendezett Gyermeknap
Szívesen pattantak nyeregbe a nebulók

A rendezvényre a megye egész területéről érkeztek nevelőcsaládok, gyermekek. A lakásotthonokban lakó fiatalok is nagyon várták a rendezvényt, szívesen vettek részt rajta és remélik, lesz lehetőségük jövőre is eltölteni egy napot a nekik szánt programokkal.

A Békés Megyei Szociális és gyermekvédelmi Központ által rendezett Gyermeknap
A rendezvény forgataga

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-wge-

Szóljon hozzá a fórumon!: Gyermeknap "Nyitott szívvel"

22.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu