2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Grafikai kiállítás Gyulán
2010. febr. 17., szerda, 10.34.47 CET

Grafikai kiállítás nyílik Kohán György műveiből 2010. február 22-én Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében.

Kohán György Gyulaváriban született az Almássy-kastély cselédszárnyában. Korán felismert tehetsége tette lehetővé, hogy apja kovácsműhelyéből a Képzőművészeti Főiskolára kerüljön, ahol Glatz Oszkár növendéke volt. 1930-ban kiállítással mutatkozott be Budapesten, a Nyugat képtárlatán. Hódmezővásárhelyen bekapcsolódott a város művészeti életébe, és egyik alapító tagja lett a megalakuló Toranyai Társaságnak. Az 1950-es évek elején kizárták a Képzőművészek Szövetségéből. Ekkor a tiltott kategóriába került, kiállításai szüneteltek. 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítása, ekkorra már kezdett elfogadottá válni, hogy a témákat lehet modern stílusban is ábrázolni, így kaphatott 1966-ban Kossuth-díjat.

 

Kiállítása 2010. március 13-ig tekinthető meg Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.

 

Időpont: 2010. február 22. 17 óra
Helyszín: Mogyoróssy János Városi Könyvtár Gyula, Városháza u. 13.

 

 

Kohán György kiállítása 2010. február 22-én nyílik

 Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban

 

 


Forrás:
Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

                                                        

Szóljon hozzá a fórumon!: Kohán György grafikai kiállítása

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu