Nagy álmom volt, hogy másokon segítsek, ezért Budapestre mentem lakni, hogy ott végezzem el az óvónőképzőt, de sajnos édesapám betegsége ezt megakadályozta. Később sem adtam föl álmom, ezért elvégeztem a nővérképzőt. Ekkor nagyon nagy változások történtek Magyarországon: az apácarendet leváltották, az egyházak az ápolást átadták az államnak, ez időben alakultak az OTI Szanatóriumok. Mivel szinte az egész személyzet lecserélődött, nem volt minta, az újdonsült ápolónőknek igen nehéz dolguk volt. Szerencséjükre az orvosok melléjük álltak és egymást segítve kezdték az új munkát. Az évek múltával megnövekedett az igényem a továbbképzésre, így elvégeztem a röntgen szakasszisztensi tanfolyamot. A családi terhek nehezítették életem, ugyanis én ápoltam beteg édesanyámat. Nagyon büszke voltam rá, hogy egyszerű parasztemberek gyermekeként a kitűzött céljaimat sikerült elérnem. Főnökeim és kollégáim tiszteltek, szerettek, több alkalommal kitüntettek „Kiváló Dolgozó" érdemrenddel, majd megkaptam az ezüst fokozatú Munkaérdemrendet is. Kiváló Szakszervezeti munkámért pedig az Arany Fokozatot tudhatom magaménak. Ez abban az időben a legnagyobb megbecsülést jelképezte. 1980-ban mentem nyugdíjba. Régi álmom vált valóra, hogy visszatérhettem Békés megyébe, gyermekkorom színhelyére.

Zárszóként az alábbi üzenetet küldöm a nővéreknek:

„ Azt üzenem az itt dolgozó nővéreknek, hogy a nővéri hivatást csak úgy lehet tiszta szívvel végezni, ha nemcsak munkaként élik meg, hanem ehhez a tevékenységhez elhivatottságot, együttérzést és mérhetetlen emberi szeretetet éreznek. Sok sikert és kitartást kívánok az itt dolgozóknak".

Forrás: Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum, Maczik Éva Anna igazgató, Szabó Tímea mentálhigiénés csoportvezető.

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Generációs üzenet