2010. márc. 25., csütörtök, 08.44.16 CET
A Békés Megyei Önkormányzat támogatásából felújított Barangoló Gyűjteményes Házat vették ismét birtokukba a Civil Kerekasztal résztvevői 2010. március 23-án, Végegyházán. Nem kisebb fába vágták fejszéjüket, mint hogy áttekintsék a civil szervezetek legfontosabb forrásait, az adományokat és a támogatásokat.
A februári kerekasztal témája a pályázati támogatások témakörét járta körül, most pedig a másik fontos forrás elérési lehetőség került terítékre. Tájékoztatót tartott Varchó Istvánt polgármester úrl Végegyháza község költségvetéséről, különös tekintettel arra, hogyan támogatja az önkormányzat a civil szervezeteket és önszerveződő közösségeket. A civilek támogatására a 2010. évben 500.000 Ft-ot különített el a Községi Önkormányzat az amúgy is szűkös költségvetésből, és akárcsak az elmúlt évben már, nem szervezetekre lebontva adják ezt a támogatást, hanem az egyes szervezetek aktuális rendezvényeihez, tevékenységeihez járulnak hozzá előzetes egyeztetés után.
A kérdések után Kunos Ágnes adott áttekintést a civil szervezetek gazdálkodásának legfontosabb szabályairól. Többek között megismerhették, milyen könyvelési és gazdasági elvárásoknak kell megfelelni. A résztvevők megtudhatták, a közhasznúsági jelentés formai és tartalmi feltételeit, és az ezzel kapcsolatos alapvető szabályokat. A jelenlevők abban megegyeztek, hogy a gazdasági ügyvitel évről évre bonyolultabb, és laikus számára követhetetlen. Ezért áldás és szerencse, ha egy szervezetnek jó könyvelője van.
Következő témakörként Horváth Judit, a Barangoló Közhasznú Egyesület elnöke ismertette az egyesület adomány- és támogatásgyűjtéssel kapcsolatos stratégiáját. Kitért többek között arra, hogy az egyesület működéséhez elengedhetetlen forrás az a pénzbeli és más módon kapott támogatás, amely lehetővé teszi, hogy terveiket megvalósítsák, és pályázataikhoz az önrészt előteremtsék. Fontos az, hogy minden támogatásgyűjtő szervezet átérezze az ezzel a tevékenységgel járó felelősséget, betartva a vonatkozó pénzügyi, jogi és erkölcsi szabályokat.
A civil szervezet másik fontos bevételét képező 1 %-os felajánlások gyűjtéséről is szó esett. Legfontosabbként elhangzott, hogy ha valaki nem nyilatkozik az 1 % felajánlásáról, akkor ez a forrás a civil társadalom számára elveszik. Községünkben az alábbi szervezetek gyűjthetik a személyi jövedelemadó 1 %-át:
Végegyházi Vagyonvédelmi Polgárőr Egyesület KHSZ:
adószám: 18382196-1-04
Művelődési Ház:
adószám: 15344021-2-04
Végegyházáért Közhasznú Alapítvány:
adószám: 18390409-1-04
Barangoló Közhasznú Egyesület:
adószám: 18392944-1-04
A találkozó végén az aktuális pályázati lehetőségekről hallgathattak meg összefoglalót a Civil Kerekasztal tagjai. Megbeszélték, hogy a következő találkozó témája az oktatás helyzete, az ÁMK működésének aktuális kérdései, a civil szféra és az intézmények együttműködése és kölcsönös feladatai lesznek.
A találkozó sikeresnek mondható, nem csak azért, mert sokan eljöttek, hanem azért is, mert az előadások mellett oldott, jó hangulatú beszélgetés során számos egyéb és fontos témát is érintettek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy sikerül a kerekasztalnak szerepét betölteni, közelebb hozni a község közéletének szereplőit.
A Civil Kerekasztal működését a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.

Civil szervezeti források, adományok, támogatások áttekintése
Forrás: Barangoló Közhasznú Egyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Forráskeresés a Barangoló Gyűjteményes Házban