Békés megye hírek

Főorvosi kinevezés - Dr. Tóth László

Főorvosi kinevezés -  Dr. Tóth László
Főorvosi kinevezést kapott Semmelweis napon dr. Tóth László a Baleseti Sebészeti osztály munkatársa.

Dr. Tóth László

Dr. Tóth László ortopéd és baleseti sebész szakorvos

 

Dr. Tóth László 1989-ben, az egyetem elvégzése után kezdte el orvosi tevékenységét a gyulai Baleseti Sebészeti Osztályon. 1994-ben Traumatológiai, majd 1999-ben Ortopéd szakorvosi képesítést szerzett. Mindkét szakvizsgájának megszerzéséhez több kötelező és egyéni továbbképzésen vett részt, hazai és külföldi szakmai műhelyekben.

Érdeklődése folytán ez idő alatt lábsebészeti ambulanciát szervezett meg és vezetett a gyulai Baleseti Sebészeti Szakrendelés keretein belül. 2000-től 8 éven át az Egyesült Arab Emirátusokban dolgozott. Ezen idő alatt is sikerrel folytatta szakmai munkáját, több nemzetközi kongresszuson tartott előadása bizonyítja, hogy idegen környezetben is kiválóan megállta helyét. 3 éve ismét a gyulai Baleseti Sebészeti Osztály dolgozója, lendületét megőrízve folytatja munkáját. Tudományos aktivitása kiemelkedő, angol nyelvtudása lehetővé teszi számára a megfelelő kommunikációt a különböző nemzetközi kongresszusokon és továbbképzéseken. Számos hazai és külföldi szakmai kongresszuson megtartott előadása, kongresszusi közleménye, bizonyítja szakmai rátermettségét. Belső tulajdonságai, humán felkészültsége egy sokoldalúan képzett ember képét vetíti ki.


Forrás: Pándy Kálmán Megyei Kórház

 

 


Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet