Békés megye hírek

Fogyatékkal élők kézműveskedtek Szanazugban

Fogyatékkal élők kézműveskedtek Szanazugban

A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. kulturális irodája a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával idén is megrendezte kézműves táborát fogyatékkal élő fiatalok részére.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett táborra 2011. július 6-10. között került sor a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Doboz-Szanazugi Üdülőjében.

 

Agyagmunkák

Agyagmunkák

 

A fiatalok itt megismerkedhettek a különféle kézműves technikákkal, a tábor minden napján más és más anyagokkal dolgozhattak. Így első nap agyagoztak, a második napon bőrművességgel foglalkoztak, a harmadikon szőttesekkel, a negyediken pedig csuhémunkákat végeztek.

 

Bőrtárgyak

Bőrtárgyak

 

A kézműves foglalkozásokat a Kézműves Szakiskola pedagógusai és tanulói vezették, melyeken minden fiatal örömmel vett részt. A tábor ideje alatt készült tárgyakat büszkén viselték, azokból rögtönzött kiállítást rendeztek be.

 

Alkotás csuhéból

Alkotás csuhéból


Az ötödik, befejező nap a szabadidős programoké volt, melyekből természetesen a tábor többi napjára is jutott bőven. Voltak, akik pingpongoztak, mások fociztak, horgásztak, de a jó idő miatt a strandolás sem maradhatott el. Esténként a közös főzés után természetesen a zenés szórakozásé volt a főszerep.
A Békés Megyei Önkormányzat támogatásának köszönhetően idén 40 fogyatékkal élő fiatal kapcsolódhatott ki a Szanazugi Ifjúsági táborban.

 

 

Forrás: Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Iroda
Feltöltő: Fiedler Nikoletta

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Fogyatékkal élők kézműveskedtek Szanazugban