2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Finisben a kötelező képzés
2010. márc. 29., hétfő, 18.05.56

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének munkatársai ma délelőtt kötelező gyámi képzést tartottak.

Ma délelőtt a Békéscsabai Degré utcában került megrendezésre az utolsó,  gyámi képzés. A megye egész területén működő nevelőszülők szakmai felkészültségét a kötelező képzések segítségével lehet még hatékonyabbá tenni. Ezen a napon immár hatodik alkalommal és egyben utoljára hallgathatták végig a koordinátor, Vargáné Kovács Emese, gyámi gondozói tanácsadó, nevelőszülőket képző tréner vezetésével a szakmai képzést.

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ gyermekvédelmi intézményegységének gyámi képzése Békéscsabán
A képzésen részt vevő nevelőszülők egy része

A bevezetőben a szülői felügyeleti jogról, a gyámságról beszéltek a szakemberek. Szó esett a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekek gyámságáról. A gyámság ellátásáról, a gyámi feladatokról, ezen belül a gondozás - nevelés biztosításának elősegítése érdekében végzendő feladatokról beszéltek, majd a törvényes képviselet ellátása került megbeszélésre, mind személyes ügyek tekintetében, mind a gyermek vagyoni ügyeit tekintve. A vagyoni ügyek tekintetében a Szakszolgálathoz tartozó eseti vagyonkezelő gondnokok is elmondták tapasztalatikat, észrevételeiket.

A képzés második felében a gyakorlatban, a mindennapos feladatok során felmerülő problémák, esetek kerültek kötetlen formában megbeszélésre.

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ gyermekvédelmi intézményegységének gyámi képzése Békéscsabán
Képzés Békéscsabán a Degré utcában

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ gyermekvédelmi intézményegységének gyámi képzése Békéscsabán
A jelen lévő nevelőszülők

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ gyermekvédelmi intézményegységének gyámi képzése Békéscsabán

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-wge-

Szóljon hozzá a fórumon!: Finisben a kötelező képzés.

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu