2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Felső-tagozatos diákok a Napsugár Bábszínház stúdiótermében
2009. nov. 23., hétfő, 16.03.34 CET

A Békés Megyei Napsugár Bábszínház társulata gondolt egy merészet és színpadra állította Babits Mihály: Mozgófénykép című versét. A különleges előadásra hetedikes, nyolcadikos diákokat invitáltak.

Különleges napra ébredtünk november 19-én - tudtuk meg Lenkefi Zoltán bábszínház- igazgatótól. - Különleges, mert olyan előadás bemutatójára készültünk, amit kifejezetten 13-14 éves gyerekeknek állítottunk színpadra - Babits Mihály: Mozgófénykép című versét. Célunk, hogy az irodalomórán tanult vers megértését segítsük, képekben láttassuk és egy maradandó élménnyel felejthetetlenné tegyük azt.

 

Reggel a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumba mintegy 100 gyermek érkezett, hogy megtekinthessék az "Ilyen tavasz csak egy volt életemben" című időszaki kiállítást. Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke fogadta a gyerekeket, és néhány szóval üdvözölte őket, majd a gyereksereg két csoportra szakadt, egyik a múzeumban maradt, a másik pedig bábszínházunkba tartott, hogy megnézhesse a beavató színházi előadást. - mesélte tovább a bábszínház-igazgató.

 

A Munkácsy Múzeumból érkező diákokat Lenkefi Zoltán bábszínház igazgató fogadta

 

 

Felcsillantak a szemek, amikor megtudták, hogy nem csak kívülről, hanem bentről, a kulisszák mögül is végignézhetik a darabot. Úgy gondolom, hogy minden gyerek számára hatalmas élmény volt, hiszen nem minden nap leshetnek be a színfalak mögé!  Tátott szájjal követték végig programunkat, ami az őket kísérő nevelők szerint egyenlő az abszolút sikerrel.

 

A gyermekek betekinthettek a kulisszák mögé is

 

 

Remélem előadásunkkal sikerült nyomot hagyni, - fejezte ki reményét Lenkefi Zoltán, társulata nevében is - annál is inkább, hiszen mi mindannyian azon dolgozunk, hogy minél több olyan gyerek legyen, aki érti, szereti a színházat.

A programsorozat természetesen még folytatódik, hiszen több településről vár még gyermekeket a Múzeum, és velük együtt a Bábszínház társulata is.

 

 

Forrás: Békés Megyei Napsugár Bábszínház
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Felső-tagozatos diákok a Napsugár Bábszínház stúdiótermében

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu