
A Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének Elek-Magyarbánhegyesi lakásotthonaiban elő állami gondoskodásban nevelkedő fiataljai az újesztendőt nagy erőfeszítéssel indították.

A Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének Elek-Magyarbánhegyesi lakásotthonaiban elő állami gondoskodásban nevelkedő fiataljai az újesztendőt nagy erőfeszítéssel indították.
A tét nem kisebb, mint a félévi bizonyítványok eredményeinek javítása. A tanév nem régen kezdődött, és máris azon kapták magukat a nebulók és nevelőink, hogy elérkezik hamarosan a félév. Minden nap nagy hangsúlyt fektetnek a másnapi felkészülésre. A délutáni szilenciumon a nevelők segítik és ellenőrzik a felkészülést.
A segítség mindig jókor jön
A lakásotthonokban élők tanulmányi eredménye nagyban függ hangulatuktól, kapcsolattartásuk sikerétől, vagy sikertelenségétől. A több traumán, fájdalmon átesett gyermekek számára nem minden esetben a tanulás a legfontosabb. Lelki világuk zavara, nehezen motiválhatóságuk sok esetben komoly feladat elé állítja az Őket felkészítő pedagógusokat. A differenciálás pedagógiája, a szeretet, és az elfogadás azonban az esetek többségében eredményt hoz, és kellő motiváltságot eredményez.
Kicsi ez a hely kettőnknek, ugye?
Fontos feladat egész évben a másnapi felkészülés segítése, ellenőrzése, de az értékelések előtt még nagyobb odafigyeléssel és gondoskodással kell az iskolai teljesítményt segíteni. Különösen fontos ez a 8. osztályos gyermekek esetében, akik a pályaválasztás előtt állnak, hiszen mostani jegyeik meghatározzák lehetőségeiket.
Január első két hetében komoly erőfeszítéseket tettek a gyermekek, hogy a lemaradásokat pótolják, jegyeiket javítsák.
A délutánonkénti erőfeszítések eredményét hamarosan megkapják a félévi bizonyítvánnyal.
Együtt még a tanulás is könnyebb
Forrás: Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-wge-