2012.02.07 - kedd, Tódor napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Farkas Parádé - FGYKI
2010. máj. 5., szerda, 12.43.06
Farkas Parádé - FGYKI

A Farkas Gyula Közoktatási Intézményben kisebb megszakításokkal több, mint 25 éve hagyomány, hogy a végzős tanulók traktorok pótkocsijáról integetve búcsúznak iskolájuktól és a város lakosaitól. Érdekessége a menetnek, hogy az iskolánk szakiskolai tanulói vezetik a gépjárműveket, szakoktatók felügyelete mellett.

Az idei tanévben 2010. április 29-én került megrendezésre a rendezvény, ami immáron a harmadik éve Farkas Parádé néven vált ismertté és új elemmel bővült: a város polgármestere a városháza erkélyéről integetve üdvözli diákjainkat.

Ebben az évben 176 tanuló integette és énekelte végig a felvonulást, nagy örömet okozva ezzel az út mellett megálló lakosoknak, óvodákból, iskolákból kiintegető gyerekeknek.

 

 

 

A Farkas Parádé iskolánk diáknapjának szerves része, ezért az alsóbb éves tanulók és az iskola pedagógusai integetve búcsúztak a végzősöktől, majd iskolánkba visszatérve ők is bekapcsolódhattak a programokba, melyek a következők voltak:

-        főzőverseny

-        „Mezgé Toldija”, erős emberek versenye

-        aszfaltrajz verseny

-        szimulátoros játékok

-        drogprevenciós film vetítése

-        tollaslabda

-        lövészet

-        részeg szemüveg kipróbálása

-        autó-motor szépségverseny

 

A délelőtt csúcspontja a motoros street fighter show volt, ahol két profi motoros mutatta be akrobatikus elemeit iskolánk aszfaltpályáján.

A nap végén eredményhirdetésre kerül sor, ahol a Diákönkormányzat által felajánlott jutalmakat vehetik át az ara érdemesek.

 

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Farkas Parádé - FGYKI

 

07.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu