2012.05.22 - kedd, Júlia, Rita napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Expóközpontot terveznek a repülőtérnél

2009. nov. 5., csütörtök, 10.52.40 CET
A fejlesztés fõ célja a munkahelyteremtés

Tervek szerint két év múlva készülhet el egy vállalkozások fejlesztését elősegítő expóközpont a Békéscsaba-Gyula között elhelyezkedő repülőtér melletti, megyei önkormányzat tulajdonában álló területen. A projekt Békés és Arad megyék együttműködésével valósul meg, melynek egyik fő célja hogy új munkahelyeket teremtsenek mindkét megyében.

Amennyiben a Békés Megyei Önkormányzat és az Arad Megyei Tanács első körben közösen beadott első bírálati körben sikeres pályázata a második fordulón is támogatást nyer, jövő év közepén indulhat el a beruházás a repülőtér melletti üresen álló területen.

Farkas Zoltán megyei alelnök az előzményekről elmondta, hogy még 2007-ben döntött a Békés Megyei Képviselő-testület 11 fejlesztés megvalósításáról, amelyből az egyik egy Expo-terület létrehozása. Az idei évben a megyei önkormányzat Arad megyei partnerével közösen pályázatot nyújtott be a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében expo terület építésére, amelynek a második pályázati körére előreláthatólag 2010. január közepén lesz beadva a még előkészítés alatt álló pályázat, vázolta fel a részleteket Farkas Zoltán.

 

A Békéscsaba-Gyula közötti repülőtér

Jövő év közepén indulhat el a beruházás a repülőtér melletti üresen álló területen 

 

A magyar oldali fejlesztés egy multifunkcionális kiállítási központ létesítése lesz. Ennek keretében kiállítási csarnok és szabadtéri kiállítási terület épül a Békéscsaba-Gyula mellett elhelyezkedő repülőtér szomszédságában, a Békés Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő területen. A tervezett beruházás alapvető célja, a határon átnyúló üzleti, kereskedelmi kapcsolatok élénkítése, a vállalkozások együttműködésének elősegítése, valamint a két megye gazdasági életének fellendítése. További célok között szerepel, hogy a központ létesítésével lehetővé tegyék a vállalkozások termékeinek piacra jutásának elősegítését, ezzel is segítve munkahelyteremtést. A projekt tervezett teljes költsége csaknem 4,2 millió euro, amelyből a magyar oldali fejlesztések 2,6 millió eurót, átszámítva közel 700 millió forintot tesznek ki. A számítások alapján a megyei önkormányzat szeretné, ha 2011 közepére elkészülhetne a kiállító terület.

 

Az Arad Expo épülete

 Aradon kibővül további kiállító területekkel és konferencia termekkel a már meglévő expo épületegyüttese

 

Magyar oldalról a megyei önkormányzat partnere a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, akik együttműködő partnerek a projektben, román oldali partnere pedig az Arad Megyei Kereskedelmi- Ipari- és Agrárkamara, akik Aradon üzemeltetik a már meglévő Arad Expót. A kitűzött célok elérésének fő eszköze lesz, hogy Békés megyében megépül, Aradon pedig kibővül további kiállító területekkel és konferencia termekkel a már meglévő Arad Expo épületegyüttese.  A projekt keretein belül Arad megye átadja Békés megyének a sok éves tapasztalatát, amellyel Békés megye ez idáig nem rendelkezett.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat-G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Expóközpontot terveznek a repülőtérnél

 

22.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu