2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Esztergomi különdíjat hoztak a Békési Speciális Lakásotthon fiai - Oláh Ibolya nyomdokain...
2010. máj. 11., kedd, 08.17.06

A Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ békési lakásotthonai már jó néhány év óta igyekeznek képviseltetni magukat az Esztergomi Országos Vadvirág Fesztiválon.

Ez múlt hétvégén, ismét megvalósulhatott, és büszkén jelentették, hogy idén is díjjal a zsebükben tértek haza a résztvevők, - erről a tánc világnapjához köthető eseményről -, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esztergomi Gyermekotthonából. A fesztiválra az ország különböző pontjaiból, mintegy tizennyolc intézményből érkeztek a gyerekek, lakásotthonokból, gyermekotthonokból, speciális gyermekotthonokból, és speciális lakásotthonokból, gyermekvédelmi intézményekből, javítóintézetekből, de a nevelőszülőknél elhelyezett fiatalokat is képviseltették magukat. A megjelenteket Kanizsai Miklós igazgató köszöntötte, majd elmondta, a rendezvény célja a tehetséges fiatalok bemutatkozási lehetősége. A Vadvirág Fesztiválra több a gyermekvédelem területéről elismert szakember is ellátogatott. Többek között Nagy Zoltánné főtanácsos, Boronyák Enikő, az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság vezetője, valamint Blumenfeldné Mikola Júlia a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesületének elnöke.

A Szociális és gyermekvédelmi Központ békési lakásotthonának fiataljai Esztergomban
A lelkes nézősereg

Idén is hagyományosan, a már szám szerint a 13. alkalommal megrendezett fesztiválon a gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő, 10-18 év közötti gyerekek, és fiatalok mutathatták meg képességeiket tudásukat, különböző művészeti ágakban, mint disco tánc, néptánc, aerobic, ének és egyéb zenés műfajú produkció. Az SzMM Esztergomi Gyermekotthona, mint házigazda ismét kitett magáért nagyon színvonalas körülmények között fogadta az ország minden részéről érkező népes vendégsereget. Az elődadott produkciók száma meghaladta a harmincat.

A Szociális és gyermekvédelmi Központ békési lakásotthonának fiataljai Esztergomban
A háttérmunkálatok: a zenei anyag előkészítése

Chmelik Zoltán, az SZMM Esztergomi Gyermekotthon munkatársa elmondta, a rendezvény kuriózuma, hogy évekkel ezelőtt Oláh Ibolya is fellépett a fesztiválon. Igaz, akkor még a szárnyait bontogató lány hangja egyeseket lenyűgözött, míg mások kétségbe vonták tehetségét. Mint tudjuk, Oláh Ibolya, azóta az egyik televízió tehetségkutató műsorában is bizonyított, és országszerte ismertté vált. A gyermekotthon évek óta a Vadvirágok alapítvány támogatásával rendezi meg ezt, az országos fesztivált. A Békési speciális lakásotthon fellépői 18.-ként kerültek színpadra hip-hop techtonik kategóriában. A fellépés előtt még finomításokat végeztek a zenei anyagon, majd következhetett a megmérettetés. A produkció alatt a közönség végigujjongott, és lelkesen bíztatta a fiúkat. Ez, nagy valószínűséggel hatással volt, a négytagú csűrire is, amely ezután az értékelésükön is megmutatkozott, hisz a fiatalemberek produkcióját különdíjjal jutalmazták.

A Szociális és gyermekvédelmi Központ békési lakásotthonának fiataljai Esztergomban
Hogy legyen mit bekeretezni

Forrás: Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-Futakié-

Szóljon hozzá a fórumon!: Esztergomi különdíjat hoztak a Békési Speciális Lakásotthon "fiai" - Oláh Ibolya nyomdokain...

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu