A tábor ideje alatt nemcsak az őket kísérő gondozók-ápolók, és gyógypedagógusok szervezik a tábori programokat, hanem az Erdei Iskola munkatársai is aktív szereplői az ott töltött napok eseményeinek.

Súlyosan halmozottan sérült gyermekek táboroztatása

A súlyosan, halmozottan sérült gyermekekkel töltött tábor élményeiről 2004- ben az Erdőjáró lapban jelent meg a következő cikk Vid Katalin pedagógus tollából.

"Kisebb szorongással vártam júliusban a sarkadi értelmi fogyatékos fiatal felnőttek csoportját. Szégyen, nem szégyen, bevallom, tartottam tőlük. Nem vagyok gyógypedagógus, nem ismerem az ismeretátadás módszereit. - Lesz, ami lesz, fogadni kell a csoportot! - Természetesen nem hasonlítható össze egyik "egészségesekből" álló közösséggel sem az övéké, de az biztos, hogy annak a napnak a végén szárnyaltam! Az első fél órán maguk a résztvevők segítettek át. Hihetetlen volt! Felnőtt arcok, gyermeki, igazán tiszta lelkek. Őszinte rácsodálkozás egy-egy bogárra, egy-egy virágra, de legfőképpen egymásra! Minden hátsó szándék és önös érdek nélkül!... Igazán tanulságos program volt!...

Hasonló élményt nyújtott mindannyiunknak a békéscsabai Degré utca lakóival együtt töltött nyolc nap is. Az otthon nevelői halmozottan sérült fiatalokat hoztak erdőjárásra. Többen közülük menni sem tudnak, fekvő tolókocsiban, teljes ápolásra, gondoskodásra utalva élik mindennapjaikat. Fogadásukkor számtalan félelem kerített hatalmába bennünket: Biztos, hogy fizikailag is megfelelő körülményeket tudunk biztosítani nekik? Képesek leszünk-e "tartalmi" munkát végezni velük? Mit és hogyan tudunk átadni nekik az erdőről, a természetről?

Az őket példaértékűen ápoló, gondozó és nevelő(!) pedagógusok jóvoltából szinte zökkenőmentes volt az itt-tartózkodásuk. Az első nap lelki terhe (a beszéd- és járásképtelen, mozgásukban teljesen korlátozott gyerekek állapotának tudomásul vétele) alól felszabadultan nap mint nap hosszú sétákat tettünk a Tanösvényen, a Körös-parton. Az úttalan utakon zötykölődő tolókocsik lökdöséseit igen jól viselő fiatalok közül sokan életükben először voltak kirándulni. Most hagyták el először a biztonságot nyújtó otthon falait, mégsem bizonytalanodtak el egyszer sem. Bíztak az őket körülvevő emberekben. Az a szoros kapcsolat, ami ebben a közösségben működik gyermek és nevelő között, feltétlen bizalmat eredményez. Hiszen itt a tanárok együtt hemperegnek, játszanak a gyermekekkel, s naponta többször megfogják, megérintik, megölelik, megemelik és megsimogatják kis barátaikat. S hogy ők ezt mivel viszonozzák? Szüntelen életkedvvel, mindig mosolygó arcokkal! Földön járó vágyakkal, "rendkívüli" teljesítményekkel. Olyanokkal, amilyet az egyik kisfiú tett a Fekete-Körös szabadstrandjánál. Amikor a partra értünk, jelezte, hogy szeretne "lubickolni" egyet. A víz fölé emeltük, s ő addig mocorgott,  kalimpált lábacskáival, mígnem az alig-alig használt lábával sikerült bennünket összecsapnia, s boldogan tekintett körbe: lám, veletek együtt sikerült olyat tennem, amit eddig nem tudtam!... A másik kisfiú, aki eddig csak néhány szót használt, ha esetleg megszólalt, mindannyiunk ámulatára az erdőben teljes gondolatsort öntött szavakba!...

...S hogy nekünk mit nyújtott ez a Velük töltött hét? Olyan fiatalok mellett, akiknek a puszta fizikai lét is örömöt okoz, akiknek egy-egy illat, az árnyék, a fák lombja között beszűrődő napsugár életre szóló élményt jelent, minden más megvilágításba került. Az erdő, amit eddig is minden nap bejártunk, a vágyaink (amelyek sokszor a korlátaink is voltak), az örömeink és bánataink innentől kezdve mintha kicsit megváltoztak volna...

A Tájékoztatási Központ munkatársainak nevében: Vid Katalin."

A világ felfedezése számunkra is öröm.

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Görbediné Boncza Katalin