2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Épül a Porondszínház Budapesten
2010. máj. 27., csütörtök, 18.32.01
Épül a Porondszínház Budapesten

Az időjárás csak kissé fogadta kegyeibe a Jókai Porondszínház építőit, a kedd éjjeli daruzás előtt negyven centis víz állt a Városligeti Műjégpályán.

A mintegy 100 tonnát emelni képes darut azonban nem állíthatta meg pár esőcsepp, a Porondszínház elemeit tartalmazó konténereket és kamionokat az előírt ballisztikus pályára állította az elszánt csapat.

 

 

Az első lépések megtételéhez a tűzzsonglőrök nyújtottak segítséget




A mobil színház építésének első lépéseihez a Hippodrom társulat tűzzsonglőr tagjai világítottak, majd a sikeres landolást követően a Békés Megyei Jókai Színház műszaki gárdája nekiláthatott a harminc méter átmérőjű, 500 nézőt befogadni képes sátor árbocainak felállításához.

 

 

Folyamatosan dolgoznak a Porondszínház építői Budapesten

 


Az építési munkálatok a helyszínen végig követhetőek, Fekete Péter a Jókai színház igazgatója pedig az építés alatt is folyamatosan áll a média rendelkezésére, hiszen ahol most még vizet söprögetnek munkatársaink ott szombaton este színházi előadás lesz, amikor Hobo-Circus Hungaricus című, Békéscsabán óriási sikert aratott cirkusz-színházi művét viszi színpadra a társulat, élőzenével, színészekkel és artistákkal a színpadon.

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL


Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Épül a Porondszínház Budapesten

 


09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu