2010. ápr. 2., péntek, 06.30.01
A határ menti utak helyzetéről is egyeztettek a Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottság Romániában megtartott idei első ülésén, március 31-én, Tenkén. Mint kiderült, mindkét megyének egyik fő célja, hogy a határon átnyúló közutakat megfelelően kiépítsék és összehangolják, javítva ezzel a két ország közötti közlekedés lehetőségeit. Négy határ menti település: Avram Iancu, Toboliu, Cséffa, Madarász ezzel kapcsolatosan már kötött partnerszerződést a magyar oldalon lévő községekkel. Elfogadásra került a grémium 2010-es munkaprogramja is, mely elsősorban az infrastruktúra fejlesztése, a HU-RO programmal kapcsolatos uniós pályázatok, a turizmus, a vízgazdálkodás, illetve a megújuló energiaforrások területén keresi az együttműködés lehetőségeit.
A tavalyi év bizottsági munkájáról készült beszámoló elfogadása után a grémium rátért az idei év munkaprogramjának megtárgyalására, mellyel kapcsolatban mindkét fél részéről több projektötlet is született. Alexandru Sárközi, a bizottság Bihar megyei társelnökének javaslatára idén napirendre tűzik a megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségeit a két megye vonatkozásában.

Mindkét fél részéről több projektötlet is született
Továbbá folytatnák a 2009 szeptemberében eltervezett turisztikai út előkészítési munkálatait, amely az egy földrajzi egységet alkotó négy határ menti megye, Békés, Bihar, Arad, valamint Hajdú-Bihar megye területén körbevezetve minden turisztikai látványosságot érintene. Az ülésen elhangzott, hogy a tervezett út egy részének a megvalósíthatósági tanulmányát a Bihar Megyei Tanács már elkészítette. Farkas Zoltán Békés megyei alelnök egy közös turisztikai kiadvány mielőbbi elkészítésére tett javaslatot, mely a két megye értékeinek népszerűsítésére lenne hivatott. Emellett szóba került több határon átnyúló vízfolyás eredeti, természetes állapotba való visszaállításának lehetősége is, amely elsősorban a szabad vízutánpótlás biztosítására terjedne ki.

Folytatnák a 2009 szeptemberében eltervezett turisztikai út előkészítési munkálatait
Nemcsak a közutak kérdéskörét vizsgálta a bizottság, hanem rátért a határon átnyúló vasútvonalakkal kapcsolatos kérdéskörre is. Kiderült, hogy bár mindkét oldalon indulnak kezdeményezések a vonalak feljavítására, és esetleges kiépítésére, a tervek nincsenek összehangolva. Ezáltal előfordulhat, hogy egy határig kiépített vasútvonal a másik fél által nem kerül folytatásra. A bizottság abban látja a megoldást, hogy egy helyi önkormányzatok tulajdonában lévő közös vasúttársaság létrehozásával - amely rendelkezne az érintett vonalak tulajdonjogával - megoldhatnák az összehangoltság kérdését. Erről azonban először közös kormányüléseken kellene egyeztetni, ezután kerülhetne megyei szintre az elgondolás. Ötletként felmerült, hogy a határ menti megyék élelmiszeripari feldolgozó üzemeiről, valamint a fejlesztendő közutakról térképeket lehetne készíteni, figyelemfelkeltő, ismeretterjesztő szándékkal, amellyel a bizottság egyetértett.

A bizottság rátért a határon átnyúló vasútvonalakkal kapcsolatos kérdéskörre is
Az ülés további napirendi pontjai között a testület tájékoztatást kapott a HU-RO/0801 programmal kapcsolatos felhívások eredményeiről, valamint a HU-RO/802-es és a /901-es pályázati kiírásokról. A prezentációkból kiderült, hogy a program elsődleges céljai közé tartozik a foglalkoztatás és a versenyképesség növelése, de emellett fontos a bizottsági együttműködés keretében történő új projektek generálása is. A Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottság következő ülésére 2010 májusában kerül sor.
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.
Feltöltötte: G.E.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Elsődleges cél a határon átívelő közutak fejlesztése