2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Első munkahelyem
2010. febr. 13., szombat, 11.45.45 CET

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ egyik legfiatalabb munkatársa első munkahelyről, és az intézményi munkáról számol be.

Horváth Nikolettnek hívnak. A középiskolai tanulmányaimat Orosházán végeztem. Érettségi után elvégeztem Gyulán a három éves csecsemő és gyermekápolói tanfolyamot, így szakmai felsőfokú végzettséget szereztem. Igazi öröm volt számomra, amikor megtudtam, hogy sikerült felvételt nyernem a Degré utcai otthonba, életem első munkahelyére. Végre én is annyi támogatás után kereshettem a családi kasszába, megkönnyítve édesanyám helyzetét, aki egyedül nevelt fel. Nagyon tetszett a környezet, ami itt fogadott, hiszen csodálatos körülmények között gondozzuk a gyermekeket. Én súlyosan halmozottan sérült gyermekeket látok el. A szondatáplálást is hamar elsajátítottam. Fontosnak éreztem, hogy elfogadjanak és befogadjanak a kollégáim, ennek érdekében igyekeztem mindent megtenni.

Munka és mindennapok a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központban
Úgy élünk és dolgozunk, mint egy nagy család.

Ma már elmondhatom, hogy mindenkivel jó a kapcsolatom, kölcsönösen tiszteljük egymást és igyekszünk egymás munkáját megkönnyíteni. Nagyon szeretem a munkámat és az itt élő gyermekeket. Szívesen jövök

Horváth Nikolett gondozónő

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ szociális intézményegysége vegyes profilú intézményként többféle ellátási forma megszervezését biztosítja 212 sérült gyermek és fiatal számára. Azon középsúlyos vagy súlyos mértékben akadályozott, vagy más fogyatékossággal élő személyek ellátásával foglalkozik, akiknek oktatása, képzése, foglalkoztatása, valamint gondozása csak intézményi keretek között oldható meg. Számukra biztosítja az ápolást, gondozást, habilitációs, rehabilitációs ellátást, szociális és szabadidős foglalkoztatást, hét szakmai területen.

Az intézmény alapszemléletét a barátságos környezetben való családias ellátás jellemzi. Minden ellátott, a számára legmegfelelőbb fejlesztéseken vehet részt. A szociális intézményegység szolgáltatásaival, speciális terápiák alkalmazásával a mindenoldalú fejlődést szolgálja.

Az Ápoló-Gondozó Otthonban, 135 férőhelyen, elsősorban a súlyosabban sérült személyek ellátását biztosítják. Alapszolgáltatásaik az ápolás, gondozás, nevelés, egészségügyi ellátás, habilitáció/rehabilitáció, közoktatási feladatok ellátása, szociális foglalkoztatás.

A "B" osztályon 14 dolgozó látja el azt a 42 gondozottat, akiknek állapotára leginkább a súlyosan halmozottan sérültség jellemző. A gondozók és gondozónők 8 és 12 órás műszakokban személyenként 9-10 gyermek és felnőtt teljes ellátásáról gondoskodnak.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
-kg-

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu