Békés megye hírek

Elismerések Semmelweis napon

Elismerések Semmelweis napon
A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Semmelweis napi ünnepségén dr. Kovács József főigazgató főorvos dicséretben részesítette dr. Felföldi Magit adjunktust.

dr.Felföldi Margit

dr. Felföldi Margit
neurológus, pszichiáter szakorvos, kórházi adjunktus

Általános orvosi diplomáját 1984-ben Szegeden vette át.
1989-ben neurológiából, 1997-ben pszichiátriából tett szakvizsgát.

Hivatását kórházunk dr. Gyuris Jenő által vezetett Neuro-pszichiátriai osztályon kezdte, majd 1999-től a Fővárosi Önkormányzat gyulai Idősek Otthonában dolgozott. 2004 augusztusa óta az Ideggondozó munkatársa.

Szakmai ismereteit folyamatosan bővíti, rendszeresen részt vesz szakmai továbbképzéseken. A gyógyítás mellett több éven át oktatott a diplomás ápolók képzésében.
1998 óta az Igazságügyi Szakértői Kamara tagja.

Főigazgató főorvosi dícséret

Végtelen betegcentrikus, nagyon lelkiismeretes orvos. A pszichés problémákkal küszködő egyén esetében nemcsak a tüneteket, hanem az egész embert látja, élettörténetével, familiáris hátterével együtt. A betegek és a kollégák körében egyaránt népszerű. Tudása mellett embersége, szerénysége és közvetlensége az, ami az Őt körülvevő szeretet hátterében van. Mindenkor lehet rá számítani, a hozzá fordulók sorsát szívén viseli és hosszú távon követi.
Tevékenysége példaértékű lehet a fiatalabb orvos nemzedék számára is.


Forrás: Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház