2010. febr. 26., péntek, 15.36.00 CET
Elismerések átadásával egybekötött ünnepséget rendezett február 26-án a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabán. A polgári védelem világnapja alkalmából egy olyan szervezet hetvenötödik születsénapjáról is megemlékeztek, amely megteremtette a kisebb és nagyobb közösségek önvédelmi képességét.
A polgári védelem világnapja alkalmából ünnepséget szervezett a békéscsabai városházára a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság február 26-án. Ünnepi beszédében Dr. Takács Árpád polgári védelmi alezredes, megyei igazgató hangsúlyozta: csak az lehet a legfontosabb célunk, hogy jövendőt biztosítsunk a magyar nemzet számára. A jelen lévőktől ehhez „nem alamizsnát, nem adományt, de még csak nem is pénzt, hanem energiát, gondolatot, erőt, felelősséget, a magyar kötelességek viselését" kérte.

"Legfontosabb célunk, hogy jövendőt biztosítsunk a magyar nemzet számára"
Ugyan a polgári védelem világnapja a Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972-es megalakulásának állít emléket, hazánkban a hetvenöt évvel ezelőtt létrejött magyar légoltalom és hivatásos polgári védelem születésnapjára is ekkor szokás visszagondolni. Ebből az alkalomból kinevezések bejelentésére, szóbeli dicséretekre, valamint elismerések átadására is sor került. Ennek keretében a polgári védelem és a katasztrófavédelem érdekében hosszú időn át végzett kimagasló szakmai tevékenységükért Wertheim Albert, Tímár Béla és Priskin János vehettek át oklevelet és emlékplakettet Domokos Lászlótól. A Békés Megyei Közgyűlés elnöke Gyarmati Sándort, Éliás Györgyöt és Gyuri Istvánt ugyancsak elismerésben részesítette, ezeket egy későbbi időpontban adják majd át.

Wertheim Albert a polgári védelem és a katasztrófavédelem érdekében hosszú időn át végzett kimagasló szakmai tevékenységéért részesült elismerésben
Vantara Gyula , Békéscsaba polgármestere is a fentebb olvasható indoklással nyújtotta át Lipták Istvánnak, Tárnok Lászlónak, Tuba Lászlónak és Simocskó Andrásnak okleveleiket, emlékplakettjeiket. Dr. Takács Árpád szintén ugyanezekkel jutalmazta a korábbi beosztásukban végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréséül Jenei Imrét és Dr. Szalay Tibort, a katasztrófavédelem munkájáról való pontos, hiteles és gyors tájékoztatásáért pedig a rendezvényen más elfoglaltsága miatt részt venni nem tudó Csiszér Áront.

A polgári védelem világnapja a Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972-es megalakulásának állít emléket
A rendezvény ünnepélyességét a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak előadása emelte, akik Bruckner és Purcell műveit fúvósokon szólaltatták meg. Záróbeszédében pedig Domokos László hívta fel a figyelmet még egyszer a rendezvény apropójának fontosságára. Hiszen ezzel, mint mondta, egy olyan szervezet születésnapját ünneplik, amely segítséget nyújt ahhoz, hogy a saját környezetünk veszélyforrásaiból, kockázataiból eredő esetleges problémákra felkészüljünk, másokat felkészítsünk, és ahhoz, hogy kivédjük őket, bekövetkezésük után pedig helyreállítsuk az eredeti állapotokat, vagyis: mindez a kisebb és nagyobb közösségek önvédelmi képességét teremti meg. Szólt végül arról is, hogy a Körös Mentőcsoport létrejöttével egy olyan szervezet alakult meg, amely nemcsak a megye lakosságának, de a megye-, sőt az országhatáron túl élőknek is áll majd baj esetén a szolgálatára.
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.
Fotó: M.G.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Elismerések a magyar polgári védelem születésnapján