
A tavalyi évben megrendezett "Bagolyleső túra" után idén a denevéreket, az Arborétumban élő denevérek viselkedését, tulajdonságait állítják szakvezetéses túra középpontjába.

A tavalyi évben megrendezett "Bagolyleső túra" után idén a denevéreket, az Arborétumban élő denevérek viselkedését, tulajdonságait állítják szakvezetéses túra középpontjába.
Az Arborétum és a "Pepi-kert" története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát. Fiuk, Bolza József feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működik. Az ifjú Bolza József - akit "Pepinek" becéztek - a mai Arborétum magasabban fekvő részein - amelyet az árvizek nem öntöttek el -, ültetett el néhány fát. Később a szarvasi kastélyt és a birtokot Bolza Pál (1861-1947) örökölte. Emellett nagybátyjától, Bolza Józseftől megkapta a jelenlegi Arborétum területén lévő "ligetes, fás legelőt", ahol aztán a Körösök szabályozásának befejeztével, az 1890-es években kezdte meg a nagyobb arányú telepítést. Az Anna-ligeti park sok értékes fáját ültette át a mai helyére, illetve számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ minden tájáról. Kertjének felügyeletét az 1940-es években az államnak ajánlotta fel.
Minden kedves érdeklődőt várnak június 12-én, 21,00-kor az Arborétum bejáratánál. A csoportok zseblámpával, vezetővel indulnak a kb. másfél órás kalandra.
A program rendes arborétumi belépőjegy ellenében látogatható.

Éjszakai denevértúra – Szarvason
Forrás: www.pepikert.hu
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Éjszakai denevértúra - Szarvason