
A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum Vésztői telephelyének lakói 2010. január 12-én a békéscsabai Center moziban voltak.

A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum Vésztői telephelyének lakói 2010. január 12-én a békéscsabai Center moziban voltak.
Az intézmény lakói két, azonos időben játszott film közül választhattak.
Az egyik csoport az „A hercegnő és a béka" című mesét, míg a másik csoport a „Sherlock Holmes" című filmet tekintette meg.
A filmnézés után kellemesen megvacsoráztak a bevásárlóközpont éttermében, és a helyi ajándékboltokban keresgéltek egy-egy kis emléket erről a napról. Mindkét film nagy sikert aratott az ellátottak körében és élményekben gazdagon tértek haza.

Mozi után a kis csapat megvacsorázott a bevásárlóközpont éttermében
Forrás: Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum, Maczik Éva Anna - igazgató, Székely Anna - fejlesztő-pedagógus
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Együtt a moziban