2011. dec. 20., kedd, 11.13.06 CET
Megvalósításra került az "Egymás mellett, egy célért" elnevezésű projekt a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ Gyermekvédelmi Intézményegységeiben. Nyílt nap keretén belül ismerhették meg a közoktatási intézmények a szakellátásban élő gyermekek lakóhelyeit.
A program két elemre bontva került megrendezésre. Az első alkalommal több lakásotthonban (Dévaványa, Magyarbánhegyes, Gyula, Békés, Elek) tehettek látogatást az iskola pedagógusai, ahol betekintést nyerhettek a családból kiemelt gyermekek, fiatalok mindennapi életébe.

Nyílt nap Dévaványán
A kötetlen beszélgetést megelőzően a gyermekotthon vezetők bemutatták az otthonokat, a napi élet - házirendet és a feladatbeosztást.
Beszélgethettek a gyermekekkel, akik történeteket meséltek, és különböző élményekkel gazdagították a résztvevőket.
A lakásotthonok, gyermekotthonok a lehetőségeikhez mérten próbálják biztosítani a családias légkört a gyermekek számára. Felkészítik őket az iskolára, amihez nagy segítséget jelent az iskolában kapott pedagógiai segítség, és tolerancia.

Őszintén, a lakásotthonban
Második alkalommal az oktatási intézmények biztosítottak helyet a lakásotthon dolgozóinak. Az intézmény bemutatása után a kerekasztal beszélgetés keretein belül lehetőség nyílt az esetmegbeszélésekre. Jó alkalom volt arra, hogy az aktuálisan fellépő problémákat együtt oldják meg. A szakellátás intézményei és a közoktatási intézmények jól működő kapcsolatát még szorosabbá tette ez a projekt.

Kerekasztal megbeszélés a Dürer iskolában.
Az iskola és a lakásotthon dolgozói közti mindennapos kommunikáció a legjobb út a nehéz élethelyzetbe került gyermekek, fiatalok problémáinak megoldásában.
Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Gyermekvédelmi intézményegysége
Szabó Krisztina
Szóljon hozzá a fórumon!: Egymás mellett, egy célért. Nyílt nap a szakellátásban