2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Egyesületek egymás közötti kapcsolatépítése
2010. jan. 19., kedd, 09.10.31 CET

Köröstarcsa adott otthont az idei év első egyesületi találkozójának, melyen 10 egyesületből 28 tag jelent meg. Többen voltak új vezetők, vagy olyanok, akik még nem vettek részt hasonló programon. Éppen ezért a szervező, a NOE Dél-Alföldi régiós központ úgy állította össze a napi „menüt", hogy minél szélesebb körben tudjanak az érdeklődők ismeretekhez jutni.

Vendégünk Dabóczi Ferenc volt, aki egyaránt jártas a NOE Dél-Alföldi régiós központ ügyeiben és a pályázatokkal kapcsolatos dolgokban is. Az értékek hangsúlyozása, és az érdekvédelmi tevékenység ismertetése elmaradhatatlan, mindenki számára fontos információkat hordoz. Az első blokkban erről volt szó. Ezek után már kötetlenebb beszélgetés alakult ki. Mindenki elmondta hogyan telt az elmúlt év az egyesületében, milyen programokra készülnek, milyen örömök, nehézségek adódnak manapság. Sajnos a legtöbb egyesületben a problémát az emberek egyre inkább közönyös viselkedése okozza, sok helyen az eddig aktív családok is visszahúzódóvá válnak, a megélhetésükre koncentrálnak, így nem sok erejük marad az egyesületben való részvételre. Sokuknak szükségük van tanácsadásra, bátorításra.

Megállapítottuk, hogy a tanácsadó hálózat létrejötte hatalmas segítség, minden egyesületben élnek a lehetősséggel.

 

Az összejövetelen készült csoportkép

 

Ebéd után csapatépítő tréning zajlott, hiszen szükség van arra, hogy egymást jól ismerő vezetők és tagok úgymond „összerázódjanak", hatékonyabban tudják önkéntes tevékenységüket ellátni.

 

A délután további része pályázatírással kapcsolatos dolgokról szólt. Megtárgyaltuk az idei kiírásra került pályázatokat, technikai tudnivalókat, de szó esett a pénzügyi oldalról, az elszámolásról is. Csupa hasznos információ birtokában térhettek haza a résztvevők.

 

 

Forrás: Benedek Szilvia Régiós Titkár, NOE Dél-Alföldi régiós központ

Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BP

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Egyesületek egymás közötti kapcsolatépítése

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu