A családról és a jövőről.

"P.-nek van egy 3 évvel fiatalabb húga, ő egészséges. Bár szeretik egymást, mégsem tudtak soha együtt játszani. Úgy kellett az életüket alakítani, hogy a két gyermeknek gyakran külön programokat szervezzünk.
P. nem bírta a játszóterezést, Á. nagyon szerette.
P. "rajongott" a közlekedési táblákért - táblától - tábláig sétáltunk, a másik gyereket ez természetesen nem érdekelte.
Elérkeztek az iskolás évek. P. speciális iskolába járt, majd Gyulára a gyógypedagógiai iskolába.
Mindkét helyen nagyon jó, segítőkész pedagógusokkal találkoztunk. Rendszeresen jártunk az Aut-Pont Alapítvány rendezvényeire, ahol nagyon jó szakemberekkel találkoztunk, és a szülőtársakkal is kicserélhettük tapasztalatainkat. Aztán jött a serdülés ...
P. agresszívvé vált, és ez elsősorban ellenem irányult. Mentünk szakembertől szakemberig. Sokáig, talán túl sokáig próbáltuk megoldani a megoldhatatlan helyzeteket. Aztán mi is úgy gondoltuk, hogy meg kell próbálkozzunk az intézményi elhelyezéssel. Azért nem volt ez ilyen egyszerű.
Melyik lenne a megfelelő intézmény? Milyen távolságot merünk bevállalni? Elvisszük-e több száz kilométerre és akkor ritkábban láthatjuk, vagy a helyi intézményt választjuk? Hosszan emésztettük a dolgot, és az utóbbi mellett döntöttünk.
Most úgy tűnik, hogy mind P.-nek, mind a családnak jó ez a megoldás. P. most 20 éves. Ki tudja meddig maradhat itt? Nem történik-e valamilyen változás?
Jönnek tovább a kérdések...."

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ

Szociális intézményegysége
Ferhat Ibrahimné

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XXXI.