Az édesanya visszaemlékezése.

"P. problémamentes terhesség után 9 hónapra született 4900gr-al, vákuummal, nem sírt fel rögtön (ennek nincs nyoma a zárójelentésben).

Később sokat sírt, nehezen kezelhető kisgyerek volt. Gyakran látta a védőnő és a gyermekorvos, nekik talán gyanús lehetett, hogy valami nincs rendben. Ez derült ki utólag számomra a kérdéseikből, tanácsaikból, de sajnos szakorvoshoz nem küldtek. Csak P. 2,5 éves korában derült ki a diagnózis - pervazív fejlődési zavar, autizmus, amikor hányással és hasmenéssel kórházba került. A jószemű doktornő javasolta, hogy gyógyulás után mielőbb keressünk fel egy gyermekpszichiátert. Így is tettünk. Azóta rendszeres volt a kapcsolatunk a Gy. Kórház Gyermekpszichiátriai osztályával.

Próbáltuk két óvodába beszoktatni P.-t, de nem tudott beilleszkedni a gyerekek közé. Ezért az akkor még Egészségügyi. Gyermekotthon habilitációs óvodájába jártunk.

A mindennapi életben sok nehézségünk volt. Furcsa viselkedése, bizarr szokásai miatt "élvezhettük" az emberek elítélő pillantásait, megjegyzéseit. Nehezen birkóztunk P. nevelésével. A gyermek eltérő igényei miatt teljesen megváltozott az életünk.

A férjem P. 3 éves korában rokkantnyugdíjas lett (szintén pszichiátriai okokból). A szülők, bár nagyon sokat segítettek, szintén nem egészen úgy látták a gyerek helyzetét, mint az valójában volt (nagymama: nincs ezzel a gyerekkel semmi gond). Közben szép lassan elszigetelődtünk a családban a barátok között...

Folytatjuk.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ

Szociális intézményegysége
Ferhat Ibrahimné

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XXX.