Mintha csak ma történt volna

"Harminckét évvel ezelőttre nyúlik vissza történetünk kezdete, de minden percére úgy emlékszem, mintha csak a mai napon történt volna. Sokáig válogattam az udvarlóim között, későn mentem férjhez, ezért nem szültem olyan korán, mint a legtöbben a hetvenes években. Huszonöt éves voltam a fiam megérkezésekor. A terhességem alatt nagyon jól éreztem magam, semmilyen problémám nem volt, még azok a rosszullétek is elkerültek, amelyek gyakran kísérik ezt az állapotot. Szőnyegszövőben dolgoztam és ameddig az állapotom engedte, a munkámat is jól el tudtam látni. 1978. április 7-én péntek hajnalban a 38. terhességi héten megindult a szülésem. Kórházba mentem, ahol nagyon sokáig hagytak vajúdni. Szombat este kilenc órakor vették ki a babát császárral. Sokat vártak, ám ekkor már akkora sietség volt, hogy még nem hatott az altatószer, de már fogták a hasam, kezdték a műtétet. Az utolsó pillanatban aludtam el. 1978. április 8-án az én szép 3 kg-os, 50 cm-es fiam halva született. Két percet töltött a klinikai halál állapotában, majd egy percen át még élesztették. Seduxen injekciót is kapott. Amint megtudtam mi történt, sokkot kaptam, és a tejem is hamar elapadt a sok idegességtől. Átjártam etetni őt a gyerekkórházba, de hiába, már nem volt mivel és csak éhesen sírt. Amikor végre hazavihettem, furcsán nyitogatta a tenyerét és sűrűn voltak rángó görcsei. A védőnő is felhívta a figyelmem, hogy éber legyek. Ennek eredményeként sokszor fél éjszakán át a karomban tartottam, úgy járkáltam fel-alá a szobában. A villany szinte mindig égett, hogy láthassam, mert féltem újra meghal. Minden megkésve történt a fejlődésében, öt éves korára lett szobatiszta és a beszéde sem fejlődött addig. Sokat biztatott minket Dr. Szelinger Tibor, aki a gyerekkórház főorvosa volt. Így mondta mindig: Anyuka, ha hangja van beszélni is fog, ha fel tud állni, akkor járni is. Amíg eddig jutottunk, azonban nagyon nehéz helyzetben voltunk, hiszen a lábait nem tudtam megfelelően tartani a pelenkázáshoz, mintha összenőttek volna. Meg kellett műteni, majd gipszbe is rakták. A gipsz túlterhelte a friss varratokat, amikor a kicsi hasra fordult és a varratok kiszakadtak. Sosem felejtem el mennyire vérzett, rohanni kellett a kórházba.

A Pethő Intézettől a Gyerekotthonig

Háromtól kilenc éves koráig rendszeresen a Pethő Intézetben kapott fejlesztő kezeléseket, sok külföldi orvos is vizsgálta őt. Itt nagyon szigorúak voltak vele, a gyakorlatok közé tartozott, hogy ülve meg kellett tartania magát. Volt, hogy a fáradtságtól előre zuhant és elharapta a nyelvét. Mi a férjemmel felköltöztünk Pestre albérletbe, mert bíztunk a kezelések eredményességében. Sajnos nem úgy történt, ahogy reméltük, annyira súlyos egyensúly zavara volt, hogy kimondták, nem tud soha lábra állni. Ezt az édesapja nem tudta feldolgozni, egyre gyakrabban nyúlt a pohár után. Nem volt más választásom, elköltöztünk tőle az anyukámékhoz. Ekkor tíz éves volt Jani. A férjem édesapja nagyon bízott unokája gyógyulásában. Csak addig éljek, amíg járni fog-mondogatta. A mostoha apukám -a másik papa, szintén rajongott érte, még a fél házát is ráíratta. Amikor gyerek volt Jani és kitalálta, hogy pudingot akar enni, elkészítette neki. Igaz a lábast is elfőzte, de az akarat megvolt.
A mai napig sokat gondolok az orvosra, aki hibázott. Mindkettőnk élete azon múlt, hogy nem műtöttek legalább két perccel hamarabb. Most is úgy aggódom érte, mint amikor a szobában sétáltam vele kisbabaként és figyeltem lélegzik-e. Sokszor azon kapom magam, hogy megkérdezem: Nem fázol-e Janikám?- pedig már nincs is itt, rég visszament az intézetbe. A régi Gyermekotthont most Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központnak  hívják, ide tizenegy évesen került a fiam. De erről majd meséljen Jani!"

Jani az édesanyjával

Folytatjuk.

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Közpon
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XXVIII.