"A boldogság bármelyik embernek megadatik"- kezdi  Marika  családjuk  kálváriáját.

"Öt  éves gyerekként szüleim és nagyszüleim szeretete kényeztetett. Nem lelkesített az a  hír, amikor megtudtam, hogy hamarosan kistestvérem születik.  Pedig anyukám azt is megengedte, hogy a délutáni szunyókáláskor a pocakjára tegyem  a kezem így  érezhessem a kisbaba rugdosását. Mogyorós csokiban fogadtunk a kis jövevény nemére. Én lány létemre  természetesen lányt  vártam, mert úgy gondoltam, vele  legalább  tudok majd játszani, nem úgy, mint egy kisfiúval. Kisöcsém érkezéséről nagyszüleimnél szereztem tudomást, mert náluk laktam, amikor messze tőlünk világra segítette őt a bába. Ekkor még az egész család felhőtlenül örült az eseménynek és senki nem gondolta, hogy  a kis jövevény mélységesen megváltoztatja majd a család életét. Apukám és tatám benne látták hivatásuk és nevük folytatását. A kezdeti ellenséges érzéseim Lacika iránt hamar elmúltak, köszönhetően annak, hogy anyukám jó érzékkel plántálta belém a segítő nagy testvér szerepét. Találkozásunk első percétől kezdve ott süröghettem körülötte. Szép kis baba volt. Gömbölyű fej, kerek  arc, később szőke haj. Kisgyermekként is tetszetős külsővel rendelkezett. Nagyon  megszerettem. Puszilgattam, ölelgettem, cipeltem és babusgattam, később is sokat játszottam és foglalkoztam vele. A baj akkor kezdődött, a mikor pár hetesen" begörcsölt". Később tudtuk meg,  hogy epilepsziás rohama volt. Ez egyre többször megismétlődött. Akkor 1967-et írtunk, akkoriban ezzel a betegséggel az orvosok nem nagyon  tudtak mit kezdeni. Egy - egy roham idején a szüleim  tehetetlenül  nézték a görcsbe rándult kis testet, a habzó szájat, a felakadt szemeket. A rohamok  következményeként  agysejtjeinek egy része elpusztult, így nem követhette társai  fejlődésének átlagos útját. Amíg a vele egykorú  gyerekek  járni tanultak, mi annak örültünk, hogy  forgolódni  kezd.  Gagyogása nem formálódott beszéddé. Később is csak artikulátlan hangon mutogatva   kommunikált  kb. másfél éves szellemi színvonalon. Megtanult ugyan   járni,  de természetellenesen behajlított térdekkel áll és jár. Lassanként beleszoktunk a másságába,  elveszett  reményünk is, hogy  társaihoz   hasonlóan fog felnőni.  Kisgyermekként ő is tevékenykedett a maga módján.  Kedvenc  elfoglaltsága volt a tárgyak a pl: a golyók rakosgatása, dobálása.  Sok játékomat  megosztottam   vele.  Kislányként ahogyan csak  tudtam bevontam  a játékomba. Kis házat rendeztem be párnákból   az asztal alatt, a székekből alagutat építettem.  Nagyon szeretett  csúszni  mászni, a bútorokra felkapaszkodni, ebben ügyes volt.

T. László a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ ellátásában részesül

Téli estéken apukám is  csatlakozott   hozzánk. A hátán lovagoltatta a  fiát. Erős ember lévén tudott  kézen járni. Ezzel szórakoztatott bennünket. Családunkban az olvasás a könyvek  szeretete meghatározó jelentőséggel bír. Naponta számtalanszor előkerült a mesekönyv az újság. Mutogattuk, magyaráztuk a képeket az öcsémnek, Ő pedig fáradhatatlanul hozta nekünk az olvasni valót.  Az ujjával bökdöste a képeket, s a maga  sajátos  nyelvén kommentálta a látottakat.  Csipkedésével   arra unszolt  bennünket,  hogy beszéljünk, meséljünk neki. Nehézkesen mozgó ujjai, gyors lapozása miatt összegyűrődött,  elszakadt oldalak maradtak utána. Minden óvintézkedésünk ellenére  nem kevés  könyvem  esett áldozatul  a nagy nézegetésnek. Így jutott hozzá  egy könyvtári mesekönyvhöz is. Féltem visszavinni, mégis derekasan álltam a szidást, amit a könyvtáros  jogosan zúdított rám a megsérült új példány láttán. Hogyan mondhattam volna el neki, hogy a testvérem örömmel fűtött percei következményét  sajnálja, s talán Lacikának is jár ennyi boldogság!"

Folytatjuk!

Forrás: Békés Megyei Szociális Gyermekvédelmi Rehabilitációs Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Dér Márta

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XXIV.