Mi annyira akartuk őket!

"Három éves házasok voltunk, éppen révbe ért az életünk, és elérkezettnek láttuk az időt, hogy gyermekünk szülessen. Nagyon nehezen estem teherbe, így az orvos injekciókúrát javasolt a probléma megoldására. Én ezt kiváltottam és elmentem beadatni. Az orvos egy egyszerű rutinvizsgálatot végzett előtte és kijelentette: Maga terhes - ennyire megijedt az injekciótól?  - nevettünk és nagyon boldog voltam. A tizenhetedik hetében jártam a terhességemnek, amikor kiderült ikreket várok. Huszonegy éves fiatalasszonyként bele sem mertem gondolni, hogyan tudunk két gyermeket egyszerre ellátni. Nagyon ijesztőnek tűnt. Problémamentes volt a terhességem, az utolsó két hónapban sokat kellett feküdnöm a koraszülés elkerülése végett - ami ikreknél gyakori. Fontos volt a babáim egészsége, minden utasítást betartottam, a negyvenedik héten a kiírt időpont után egy nappal indult meg a szülés. Sajnos az intenzív fájások ellenére sem ment simán, hét óra vajúdás után sem tudtam megszülni őket. Laci fiamat 1998. július hatodikán vákummal a világra segítették, háromezer kettőszáz grammal - vele minden rendben volt. Klári szíve viszont azonnal leállt és mindössze ezerötszázhatvan gramm volt. Az osztályon rögtön coli fertőzést kapott, átszállították a gyerekkórházba ahol még ötször bekövetkezett a szívmegállás, agykárosodást szenvedett. A szülészeten én Lacikával voltam, őt kellett ellátnom, a férjem pedig bejárt a gyerekkórházba és vitte az anyatejet, amit cseppenként adagoltak szondán keresztül. A férjem mindennap látta ezeket a dolgokat, beszélt az orvosokkal, de sok mindent magába zárt, próbált kímélni engem. Ők ketten már ekkor nagyon összenőttek. Lacikát időben hazaengedték, Klári viszont csak szeptember elsején hagyhatta el a gyerekkórházat. Ez rettenetes időszak volt, otthon megetettem a fiamat, majd gyorsan be a Trabantba és a lányomhoz mentem a kórházba. A bajt pedig tetézte, hogy két és fél hónap után a tejem elapadt a sok stressztől, pedig nagyon fontos lett volna, hogy ezzel tápláljam.

Klári és ikertestvére

A bizonytalanság évei

Miután hazakerült és elkezdtek az ikrek együtt cseperedni, szembetűntek fejlődésükben az óriási különbségek. Klári másfél éves korában kezdett csak el hátrafelé mászni, beszédfejlődését viszont szerintem a testvére húzóereje nagyon elősegítette. A nagymamám családon belül gyakran mondogatta: ez a kislány nem olyan, mint a többi gyerek.     Viszont akkoriban ikrek közötti különbségekre gyakran az volt a válasz, hogy: a nagy elette a kicsi elöl a tápanyagokat.   Majd később utoléri ő is a testvérét! 1991 szeptember 11-én kerültünk Gyuláról Békéscsabára, mert Svékus főorvos azt mondta, itt megfelelően tudják fejleszteni Klárit. Egyértelmű volt, hogy költöztünk. Klárit hiperaktívnak gondolták az értelmi sérülése mellett. Ezért a Lencsésin lévő Fővenyes Úti Óvodába került magatartászavaros gyerekek közé. Ő nem bírta a közösséget, a gondozók pedig vele nem bírtak, így újra gyesre mentem vele. 1995-ben a Jókai Utcai Általános Iskola előkészítő csoportjába járt. Itt is látták, hogy van valami más problémája is, de hiába vittük el különböző orvosokhoz a választ ők sem tudták. a felnőttekhez nagyon kötődött és rengeteg mondanivalója volt nekik. Megtanult egyszerű íráselemeket, álló és fekvő vonalakat, rajzait viszont a mai napig a firkálás jellemzi. Az előkészítő után a Vandháti Úti Általános Iskolába került, ahol a megnyitó ünnepségen egy pedagógus felismerte, hogy ő Williams-szindrómás, hisz neki is van egy ilyen betegséggel küzdő lánya.    A genetikai vizsgálat is azt mutatta ki, hogy igaza van. Mi semmit nem tudtunk erről, és annyira ritka az elváltozás, hogy sokan a mai napig sem tudják, ha kimondják Williams-szindróma, ez mit is jelent.

Laci is sokban elősegítette testvére fejlődését

Folytatjuk!

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából  XXII.