Olvasóink bizonyára hallottak a nemrég 58 évesen elhunyt Kim Peek-ről, akiről az "Esőember" című világsikerű  filmet készítették. Az "autista" kifejezés az ő személyisége által vált  ismerté, és került a  köztudatba 25 évvel ezelőtt Magyarországon.

A férfi úgynevezett Savant-szindrómás autista volt, vagyis különleges képességgel, tudással rendelkezett. Különleges  vizuális  képessége lehetővé tette számára például azt, hogy pár másodperc alatt memorizáljon egy oldalnyi szöveget. Több ezer könyvet kívülről fújt, neveket, számokat, az egész éves naptárt, a teljes tévéműsort, az előhívószámokat, de még az amerikai államok utcahálózatát is megjegyezte. Kim Peek különleges képessége felkeltette   NASA az  amerikai űrhajózási hivatal érdeklődését is, ők is vizsgálták.

A konferencia résztvevőjeként ismerhettem meg Anikót, az autista lányt  aki bátorságával, és "meséjével" kiállt  hallgatósága  elé, minden jelen lévő szakembereknek és kollégáimnak is megnyerte  tetszését. Az  előadásmódja ámulatba ejtett engem is.  Bevallom munkám során még nem találkoztam az autizmus  enyhe fokozatával, így öröm volt látni és hallani a történetét. Az út, amit szüleivel végig járt  göröngyös és nehéz volt, de ahogy Anikó mondta: "A sok bánat és rossz érzés mellett legalább ennyi jó történjen a többi autistával is."

Kérésemre hozzájárult, hogy közre adjam az online olvasóinknak a nem mindennapi történetét:

Egy lány, akit Anikónak hívnak születésétől kezdve autizmussal él. A szülei vitték őt egyik orvostól a másikhoz, de egyik orvos sem állapított meg semmit.  Kiskorában nem reagált a hangokra, így arra gyanakodtak, hogy a hallásával van baj. Járni és beszélni is később kezdett el, mint egy átlagos gyermek. Amikor  beszélni kezdett a szavait nehezen lehetett érteni, de már nagyon sok verset tudott. Három éves korában derült ki  Budapesten, hogy enyhe fokban autista. Sokat játszottak és énekeltek együtt a szülőkkel, Ő  nem figyelt oda ezekre, de mindig  megtanulta ezeket. Később, ha szeretgették, ő elhúzódott. Egy éves korában felcserélte a napszakokat, éjszaka szeretett volna játszani, nappal pedig aludni.

Sok félelme volt, minden zúgó, hangos tárgytól rettegett, még az autótól is félt, ezért sokáig nem ült be a kocsiba. Ha egy fűnyírót meghallott elfehéredett és ledermedt, amíg tisztes távolságba nem ért tőle. Ezenkívül nagyon félt a kutyáktól, ez a félelem mind a mai napig változatlanul erős. A bölcsődében mindenki elfogadta és jól érezte magát a többi gyerekkel. Óvodában kezdődtek meg a nehézségek, amikor senki nem akarta őt elfogadni.  Óvónője valótlanságokat mondott róla: "Ki akart mászni a magasan lévő ablakon."- Az  óvodában minél hamarabb szerettek volna megválni tőle, kérték a szülőket, hogy vigyék más intézménybe.

Később egy másik óvodába, került egy kis létszámú csoportba, ahol kedvesek voltak hozzá és nagyon sokat tanult ez alatt a kis idő alatt. Sajnos hamar befejeződött, mert nem volt pénz a csoport fenntartására.

Anikó az MTV  Szegedi Stúdiója  riporterének  nyilatkozik

Ekkor egy évig nem járt sehová, szülei foglalkoztak otthon vele. 5 éves korában kezdett ismerkedni a betűkkel, mire előkészítőbe került rövidebb szavakat össze tudott olvasni és írni. Óvodás korában nagyon rossz alvó volt. Korán kelt, és ha felébredt a szüleit nem hagyta aludni. Az apukája, ha elment dolgozni az édesanyja mellé bújt és mindig beszélgettek.

Folytatjuk!

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Dér Márta

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XVIII.