Büszke vagyok a családomra.                                                                                                                                              

Meg kell említenem, hogy én szeretek dolgozni, lelkiismeretes megbízható vagyok, bármibe is kezdek. Így ismernek mások. Több féle munkát végzek, és bármelyikkel egyedül mernek hagyni, tudják, hogy engem nem kell ellenőrizgetni. Mindig azt a munkát szeretem, amit épp végzek ez a lényeg. Utána nagyon jó hazajönni a családomhoz, pihenni, hátradőlni, a finom frissen főzött ételeket enni, egy fárasztó nap után. Csak így tudom mondani, hogy az otthon melege vár. A feleségem szinte egész nap táncol, gyakorol, fakanállal a kezében is. Nagyon szeretek rajzolni, képeket festeni, barkácsolni, a saját két kezemmel tapétáztam, alakítottam ki a lakásunkat. A feleségemmel tűz és víz vagyunk, teljesen más érdeklődési körrel azonban kölcsönösen elfogadjuk és tiszteljük a másik elfoglaltságait. Ő sem mondja soha, hogy ide vagy oda ne menjél. Nem illünk össze, de a szeretete hatott rám, így kiegészítjük egymást.
Úgy élünk, mint más jól működő családok. A kezdetektől fogva sokat kirándultunk, rengeteg közös programunk volt és van ma is. Sajnos az utóbbi 3 évben, anyagi okok miatt én itthon maradtam, utazzanak csak a lányok. Ilyenkor mindig nagyon rosszul érzem magam a bőrömben, nem szeretek egyedül lenni. Nem szeretünk egymás nélkül lenni. Ha nekem van külön programom, Anita nem alszik el addig, amíg haza nem érek és össze nem bújtunk. Aztán átmászik a saját szobájába.

Mindketten imádtak szánkózni

Egy közös karácsonyunk

Magamra is büszke vagyok, ezt meg kell, hogy mondjam, hiszem nem kallódtam el fiatalon sem, van intézeti ismerősöm, aki börtönbe is került. Én soha nem adtam fel, úgyis mindig lesz valahogy. Nekem nincs mit szégyellnem. Mindent előteremtettem a szeretteimnek és én is háttérként gondolok Katira, hiszen nélküle, hogyan is ment volna?
Anita jó típusú sérült fiatal, ha lehet ilyet mondani. Tudom kőkemény munka az állandó felügyelet ennek ellenére, a ráfigyelés a segítségnyújtás. Ezért nagyon tisztelem Katit, mi együtt jó csapat vagyunk. Én elmondhatom annak ellenére, hogy szülők nélkül nőttem fel és van egy sérült lányom nagyon boldog embernek érzem magam."

Apa és lánya 2010 nyarán

Mire a beszélgetés végére érünk, már igencsak későre jár, nem illik ilyenkor zavarni egy családot, mert náluk vagyunk. Fényképalbumokat nézünk, egyiket a másik után. A szülők nagyon örülnek, és közös emlékeiket elevenítik fel. Én is örülök, mert szülő vagyok és mi is ilyen boldogan szoktuk magukat visszanézni. A szép rajzok a falon, a precíz fából készült tárgyak apa keze munkáját dicsérik. A legjobban a Viktória törpehörcsögének készített labirintusszerű kifutó tetszik, szintén fából. "A munka nemesít"- jut eszembe a közhely, miközben elnézem a precíz összefutó éleket. Tetszik, hogy minden olyan természetes. A tárgyak és maga az élet is itt náluk. Anita celofán labdákat készít, kamasz testvérének programja van. A nyári szünet szabadsága.... Anya Pilates-tornát végez a másik szobában, néhány perc és hastáncolni indul este 10-ig. A családfő fél szemmel már a foci VB-t követi, ideje indulni, de még a nyitott ajtóban is marad bőven beszédtéma.
- Lefényképezhetlek amint így átölelitek egymást?
- Tornaruhában???- kérdezi megdöbbenve Kati.  Jót nevettünk és hazafelé azon gondolkozom, hogy bár sorsot nem választhatunk, de ezerféleképp megélhetjük.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina
Döme Zsolt

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XV.