A feleségem erejéből merítek én is

"Tudni kell rólam, hogy 6 éves koromban nevelőszülőkhöz kerültem a húgommal, a kilenc testvér közül háromnak mennie kellett. Mi együtt maradtunk egy Tótkomlósi családnál a bátyám máshova került. Hogy miért éppen hármunkat választottak? Nem tudom a választ, amint nagyobb lettem próbáltam a vér szerinti szüleimmel felvenni a kapcsolatot, de soha nem reagáltak a leveleimre, nem is kerestek.
A nevelő szüleimnek volt egy 14 éves nagylánya, akiért rajongtam felnéztem rá. Úgy emlékszem az itt töltött időre, hogy nagyon szép 4 év volt, aztán megint mennem kellett. Én kisgyermekként szívesen segítettem a befogadó családomnak a ház körüli munkákban, azonban mikor lejárt a tanácsházával kötött szerződés új gyerekek vették át a helyünket.
10-18 éves koromig intézetben éltem. A 8. osztály elvégzése után 1976-ban vájár tanuló lettem egy bentlakásos iskolában, szünetekben azonban az intézet volt az otthonom. Néha egyik osztálytársaméknál töltöttem hosszabb időt, aki mai napig barátom-testvérem. 1979-ben már szakma volt a kezemben és elhelyezkedtem az István malomban. Huszonnégy éven át itt dolgoztam becsülettel, egészen a 2005-ös bezárásig, közben rengeteg vidéki munkát elvállaltam.
A legközelebbi családtagomtól a húgomtól is elszakadtam amint kirepült az intézetből. Ő megtalálta a szüleinket, akik rajta keresztül üzentek, látogassam meg őket. Ekkor azonban már úgy gondoltam, ha eddig nem kellettem... A többi testvéremet sem ismertem. Visszahúzott a szívem sok év után Tótkomlósra. Kerestem a nevelőszüleim, ezért megszólítottam egy babakocsit toló fiatal nőt, mint kiderül, épp az ő lányukkal találkoztam, az akkori 14 éves kislánnyal. Nagyon örültünk egymásnak és elmentünk a szüleihez. Köszönetet mondtam a 4 évért. Azt mondták, az utánam lévő kisgyerek, olyan eleven volt, mint a tűz-visszasírtak engem.
1984-ben 22 éves koromban nagyot fordult az életem, mert megismertem Katit, a feleségemet. Eljegyzés majd házasság követte egymást, hiszen mindig az járt a fejemben, nem akarom, hogy másé legyen. Nem terveztük a babát, de amint megtudtuk minden olyan természetesnek tűnt, jó érzés volt, hogy apuka leszek. A feleségem túlhordta a kislányunkat 5 nappal, fájások nem voltak. Rábeszéltem menjünk kórházba, ha van fájás, ha nincs. Bent tartották és császárral elvették a babát. A magzatvíz zavaros volt, a köldökzsinór is rátekeredett, ha egy kicsit később megyünk megfulladt volna. Nagyon szép kisbaba volt, nekem egészségesnek tűnt és senki nem is mondta, hogy probléma van vele. Aztán a későbbiekben szép lassan feltűnt, hogy lassabb a fejlődése a kortársaihoz képest, majd vizsgálatok is igazolták, hogy sérült a gyermekem. Természetesen bennem is felmerült, a miért pont én kérdés. Az intézetben töltött évek alatt sokszor gondoltam arra, hogy én soha nem válnék meg a gyermekemtől bármi történik, bármilyen is ő. Most ez volt a helyzet...

Apa hasán jó pihenni

Szerettünk közösen játszani

Apával pancsol Anita

Amint azonban Kati kezdett önmagára találni, lélekben megerősödni, én is elfogadtam a helyzetet és megint olyan természetes volt minden, mint amikor megtudtuk kisbabánk lesz. Nálunk Kati a nyak én pedig a fej, nekem jó, ha irányítanak. Te csak dolgozzál és mindent bízz rám -mondta. Hát olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna, gondoltam. Minden így kezdődött.

Folytatjuk!

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina
Döme Zsolt

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XIV.