Megtalálni a helyes utat"
Találkoztam egy másik kiváló szakemberrel, Csepregi Andrással, aki gyermekpszichológus. Hozzá korai fejlesztésre jártunk. Anita 3 évesen került a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központba, melyet akkor még Egészségügyi Gyermekotthonnak hívtak. Nappali ellátásba került, ahol mindenoldalú fejlődését biztosították. Minden nap láttam az örömöt az arcán, amikor elindultunk ide. Mivel hozzám hasonlóan nagyon szeret kimozdulni, lovagolni, tangentoros kezelésre is jártunk. Szabó Éva szurdopedagógus is foglalkozott vele, hallásproblémái miatt. Több lehetőség 20 évvel ezelőtt nem volt a megyén belül, mi az összeset kihasználtuk. És eközben mindketten folyamatosan jól éreztük magunkat. A meditáció, és az újfajta hozzáállásom a tényekhez mindent megváltoztatott.
Megtanultam örülni a mások számára természetes dolgoknak: Anita egyedül eszik, WC-re jár, felül az asztalhoz, és még úszni is megtanult. A víz az egyetlen közeg, ahol a teste is igazán szabad. Anitát nem tartom betegnek, ő sérült. A beteg szó nálam nem létezik, egészségtudatos vagyok teljes mértékben. Erre törekszem fizikailag, mentálisan, lelkileg. Ez szülői kötelességem, hiszen így tudom őt igazán segíteni. Elfogadtam őt teljes mértékben, és ő ezt érzi. Nem tud beszélni, de mi szavak nélkül is megértjük egymást, mintha ketten egyek lennénk.
4 éves volt Anita, amikor megszületett a gondolat bennem, hogy kistestvért szeretnénk. Ez óriási energiát, és áldást hozott az életünkbe. Minden nap rácsodálkoztam, hogy őt nem kell megtanítani semmire, a saját útját járja. Hiszek abban, hogy a kisebbik lányom tudta, hová születik, már piciként rendkívül empatikus volt. Mindig megértette, hogy őt már nem tudom babakocsiban tolni, mert az a nővérének kell. Nagyon korán önállóan étkezett, járt, segített a maga módján. "Figyelj anyára!" - mondta már 16 hónaposan Anitának.

Anita másfél évesen az édesanyjával.

Igazán szép éveink következtek. A két gyermekem tökéletesen kiegészítette egymást. Anita nem kevesebb, mint a húga, mert tiszteletem, szeretem, és rengeteg szeretetet kapok tőle. De ez a 20 év úgy tudott kiteljesedni, hogy megkaphattam azt az ajándékot, hogy láthattam, ahogy a kisebbik lányom a saját lábán bemegy az első osztályba. A mi helyzetünkből adódóan mindig azt nézte, kinek mit segíthet a közösségben.

Anita és húga Viktória.

Mindent megkaptam, amit akartam. Volt, amikor szívesen kértem volna egy másik keresztet, de soha nem adtam fel. Hiszem, hogy ez a mi karmánk, sorsunk - ki hogy nevezi. Ezek a tények, és én szabad akaratomból úgy döntöttem, hogy boldogan éljük meg minden percét. Életvidám vagyok, még hastáncolok is ebben teljesedem ki, hiszen az én érzelmi jólétemből töltődik a családom is.

Anita és anyukája.

Írtam egy könyvet, a címe: Megtalálni a helyes utat. Ezzel is segíteni szeretnék a hasonló helyzetben lévőknek. Akik elolvasták, arra biztattak, adassam ki. Az az üzenetem a szülőtársaknak, hogy az éremnek mindig két oldala van:
A boldogság nem a tényekről szól, hanem arról, mi az, amit az életben észre akarsz venni. Ha okokat keresel arra, hogy boldog legyél, megtalálod. Ha okokat keresel arra, hogy boldogtalan legyél, megtalálod. Azt találod, amit keresel. - Sokszor úgy érzem magamban az erőt, mint egy hatalmas, kiapadhatatlan fényforrást és higgyék el ez, mindannyiukban ott ragyog."

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából XIII.