G. Viktor 1991. július 21-én (házasságkötésünk első évfordulóján) vasárnap 11 óra 25 perckor született 4900 grammal és 57 cm-rel a KH kórházban burokrepesztés után 3 órával, édesanyja így emlékezik ezekre az időkre.
"Tolófájásom nem volt, az orvosom azt mondta, ki vagyok tágulva, nyomjam. Rám könyökölt és szó szerint kinyomta belőlem a kisfiamat. Arra határozottan emlékszem, hogy rögtön felsírt, mély hangja volt, és csúnya lila a színe.
Viktor megszületése után velem komplikációk adódtak. Az erős vérzés miatt sokkot kaptam, vénáim összeestek, eltűntek, ezért az infúzió bekötése is gondot okozott, 21 helyen szúrtak meg, mire sikerült bekötni. 7dl vért kaptam. Állapotom miatt altatni már nem mertek, így a vérzés okának megszüntetése ébren történt. Nagyon sokáig kísért ez a negatív élmény.
Vérátömlesztés és infúzió után jobban lettem és próbáltam örülni, hogy van egy szép egészséges "nagy" fiam. Közölték velem, hogy legalább három hétig ne emelgessem. Már itt kezdtem aggódni, hogyan fogom ezt megoldani, de szerencsére Anyukám segített két hétig. Segített volna tovább is, de a férjem megnyugtatta, hogy most már boldogulni fogunk egyedül is.
Másnap hozták ki először szoptatásra Viktort, és akkor már nagyon szépnek láttam. Nagyon óvatosan bántak vele, Őt egyedül hozták oda hozzám, hisz egészen kitöltötte a pólyát, akkora volt. A szoptatás mindkettőnket alaposan igénybe vett. Próbált szopni, de elaludt közben, sokszor kellett ébresztgetni. Pár nap elteltével úgy gondoltam, hogy már ügyesebb, mire a főnővér közölte velem, hogy nem mérhetők a szopásai. Nagyon elkeseredtem, de úgy gondoltam, ha nincs elég tejem, majd tápszerrel pótolom. Másfél hónaposan már szépen szopott, de nem mindennapi módon. Kapkodta a fejét, sokszor ígértem neki, hogy ez volt az utolsó. Öt hónapos koráig szopott, elég szépen.
A kórházból való távozáskor közölték velem, hogy születésnél eltört Viktor jobb vállkulcsa, de ez természetes ilyen nagy baba esetében.
Nyolc nap után egészséges újszülöttként vihettük haza a kórházból. Másnap már jött is látogatni a gyermekorvos és a védőnő, - most árulta el édesanyám, amit akkor mondott a doktornő, természetesen nem nekem, hanem megjegyzésképpen kifele menet. Ennek a gyereknek olyanok az izmai, mint a rongy.
Nagyon jó kisfiú volt, túlságosan is jó. A nap nagy részét átaludta, evett, majd ismét aludt. Teljesen olyan volt, mint egy átlagos újszülött baba. Külsőre semmije sem hiányzott. Amikor ébren volt, nézelődött. Bukós volt, és emiatt egy hónapos korától kezdve sokat ültettem az etetőszékben.
Egy furcsa szokását vettem észre: olyan testhelyzetet vett fel, mintha hátrafelé, fölfelé akarna nézni.  Először azt hittem, hogy a pelenkázó feletti színes figurákat nézi, ami részben igaz is volt. A szemészeti vizsgálaton közölték velem, hogy ilyen fiatal korban még nem tudnak a szemek konvergálódni, majd 3 hónapos korában vigyem vissza ellenőrzésre.
Három hónapos korában már figyelte a kezeit, mozgatta a szeme előtt, és nagyon élvezte ezt a fajta játékot. Már hosszabb ideig tudta követni a látóterébe került tárgyakat. Nagyon szerette a színes csörgőket, játékokat.
A gyermekorvost is érdekelte a kisgyermek látása, ezért elküldött az egyik szegedi szemész kollégájához. Szemészeti eltérést azonban ő sem talált, így megnyugodtam, hogy nincs baj. Úgy láttam Viktor nagyon boldog, kiegyensúlyozott kisgyermek volt. Sokat mosolygott rám, és nagyon szerette, ha énekeltem és játszottam vele. Tisztába tevésnél, fürdetésnél, szépen tartotta a fejét, nagyon élvezte a pancsolást. Mindig beszéltem hozzá, rengeteget sétáltam vele, és próbáltam tanítgatni a tárgyak nevére.

Viktor 8 hónapos korában

Hat hónapos korában már szépen evett kanálból, inni egyedül is tudott cumisüvegből, pohárból. Evés után sokszor az ölembe ültettem, énekeltem, különböző állatok hangját utánoztam, aminek nagyon örült. A szemével odanézett, ha kérdeztem, hol a lámpa vagy a tik-tak óra.
A különböző  höcögtetőket nagyon szerette. Tapsoltatni is próbáltam. Emlékszem, fogtam csöpp kis kezeit, hogy üssük össze, ő meg húzta szét. Hanyattfekvésből hason fekvésbe fordulással már próbálkozott. Amikor ébren volt, minden érdekelte, sokat nézelődött, mosolygott. Indítéka viszont nem volt a mozgásra, hiába csalogattam kedvenc játékaihoz. A játékterét is megnagyobbítottam azzal, hogy leköltözködtünk a szőnyegre.
Nagyon zavart Anyósom hozzáállása, ugyanis amikor megjegyeztem, hogy nem ilyennek kellene lennie a kisgyereknek, azt mondta, nincs annak semmi baja, csak kitalálom, nagyon lebecsülöm őt, kifogásokat keresek.
Anyukám meg éppen az ellentétje volt  Már az első pillanatban megmondta, hogy valami baj lehet vele. Persze nekem ez rendkívül rosszul esett akkor is, hisz alig hogy megszületett, máris talált rajta kifogásolni valót.
Tíz hónapos korában végképp elvesztettem türelmemet és újra a gyermekorvoshoz fordultam segítségért. A férjem  is azzal próbált nyugtatgatni, amit ilyenkor mondani szoktak, hogy nagy súllyal született és a fiúk lustábbak a fejlődésben. Végül azt javasolta, hogy saját megnyugtatásomra vigyük el Szegedre, a neurológiai szakrendelésre."

Folytatjuk!

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Dér Márta "C"osztály

Szóljon hozzá a fórumon!: Egy sérült fiatal naplójából V.