2009. dec. 15., kedd, 14.51.10 CET
A Regionális Wellness Egyesület rendezvénye 2009. december 7-én, Mikulást követően zajlott az Egészséges Városért közalapítvánnyal, valamint a helyi óvodákkal együttműködve, a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával.
Az egyesület célja az volt, hogy a szülők ájékoztatást kapjanak arról, hogy milyen módon tudják kisyermekeik fogainak épségét megőrizni. Ezen felül pedig a kicsikkel játékosan megtanították a fogápolás mindennapi rutinjait, melyet követően kaptak egy-egy fogkefét, fogkrémet, valamint a Télapó intelmeit.
A rendezvény egy olyan területet érintett, mely a mindennapokban kissé kevesebb hangsúlyt kap, ugyanakkor jelentőségét mutatja az, hogy ma Magyarországon mind a fogszuvasodás, mind pedig a fogágybetegség népbetegségnek számít. Az előadást Németh Ferencné dentálhigiénikus tartotta, akinek bemutatóján külön örömöt jelentett a kicsiknek a nagy „műfogsoron" való próbálgatás.
Németh Ferencné dentálhigiénikus előadása
A programnak az Alapellátási Intézmény adott helyet, melyet az egyesület ezúton is külön köszön nekik.
Forrás: Regionális Wellness Egyesület, Beke Szilvia
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: "Egészség biztos kézből"- Fogápolás 0-6 éves korig