2010.09.07 - kedd, Regina napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Ébren álmodók, avagy hetven perc varázslat a DUMA’Színházzal
2009. dec. 7., hétfő, 18.37.18 CET

A megyei fenntartású, mezőkovácsházi székhelyű Hunyadi János Közoktatási Intézmény DUMA' Színháza Körhinta című tánc- és musical-show-jának két felvonásos produkciójából láthattak 70 perces összeállítást a 12. Hunyadi Gála és Bál résztvevői a napokban a mezőkovácsházi művelődési központban.

Az előadás címadó dala, a Körhinta már az elején magával ragadja a nézőt. Sőt, ez a könnyű francia sanzon finoman beleivódik a tudatunkba, és még napok múlva is a fejünkben szól. Az idei műsort könnyed játékosság jellemzi kevés drámaisággal ellensúlyozva. Az újdonság erejével hat, hogy a legismertebb musicalek olyan dalaiból építkezett, amelyek nem mindig a legerősebb pillérjei az adott darabnak, itt viszont hangsúlyosabbá válnak.

Az utóbbi évek produkcióihoz képest sokkal több színészi játékot láthatunk az énekesektől, a táncosoktól. Többféle karakter megformálását nyújtja ugyanazon szereplő: Réti Szabina előbb naiv kislányként jelenik meg, később pedig, mint egy diszkó-királynő. Igazi meglepetés Tóth Angi ezer arca. Szubin Ivánnal remekeltek a Macska duettben. Havancsák Orsi, mint egy díva énekelt Ottmár Attilával. Molnár Szabina hangját jó volt újra hallani, ezzel tette teljesebbé az estét.   

 

A közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas produkciót

Két látványos pillanat a nagysikerű előadásból

Az érzelmek mellett a mozdulatok életre keltése a legnagyobb feladat a színházi csapat tagjainak a színpadon. Farkas Erika vezető koreográfus kollégáival együtt olyan mozgásvilágot varázsolt elénk, amely még több technikai tudást követelt meg a táncosoktól. Lenyűgöző az a boldogság, ami a táncosokról sugárzik a nehéz, akrobatikus elemek bemutatása után is. 

Az illúzió akkor lesz teljes, amikor a fények kigyulladnak a színpadon. Berka Róbert a varázslatteremtés eszközét kicsit másként alkalmazta, mint az eddigi produkciókban. Így a díszlet egyszerűségéből kihozta a legtöbbet, rávilágítva, hogy a kevés hogyan mutathat többet.

A közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas produkciót

Két látványos pillanat a nagysikerű előadásból

Duma Zsolt rendező ráérzett a lényegre: a nézőt önfeledt, vidám szórakozásra csábítja a Körhinta népszerű, populáris dalaival, zenéivel.  70 perc ébren álmodás után elmondható, hogy többek lettünk, hiszen a látványt a szem, az összhatást a szív észleli. A gálaműsor a színház szerelmeseiben felébresztette a vágyat, hogy minél előbb láthassák a teljes produkciót. A mezőkovácsházi premierre december 11-ig kell várni.  

Forrás: Sági Krisztina, Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza

Fotó: Szabó Ákos

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
   12 3 4 5
6 78 9 10 11 12
13 14 15 16 17 1819
20212223 24 25 26
272829 30   
Képgaléria
Képgaléria:
Fodor Zsókával, gálaműsorral, tűzijátékkal kezdődött meg a Békés Me...
Bulvár hírek

Partnereink