
A magyar mezőgazdaság és vidék jelenlegi helyzete, a jövőt tekintve kilátásai címmel tart előadás Békésen Dr. Ángyán József professzor 2010. február 12-én.

A magyar mezőgazdaság és vidék jelenlegi helyzete, a jövőt tekintve kilátásai címmel tart előadás Békésen Dr. Ángyán József professzor 2010. február 12-én.
Dr. Ángyán József Nagyatádon született 1952. szeptember 20-án. Általános és középiskolai tanulmányait követően 1971-ben Siófokon érettségizett. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1977-ben okleveles agrármérnöki diplomát, 1979-ben mezőgazdaságtudományi egyetemi doktori címet, majd 1980-ban mg. kutató szakmérnöki diplomát szerzett.
Munkahelyei, beosztásai a Gödöllői Agrártudmányi Egyetemhez, majd annak jogutódjához, a Szent István Egyetemhez kötik, ahol 1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. 1991-1996 között a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapító igazgatóhelyetteseként, majd 1996 óta annak igazgatójaként tevékenykedik. Vezetésével az egyetemi kollektíva 10 új tanszéket alapított. 2006-ban további 5 évre kapott megbízatást az intézetigazgatói feladatkör ellátására.
A SZIE Környezettudományi Doktori Iskolája egyik alapítója, környezetgazdálkodási tudományági részterületének irányítója. K+F tevékenysége agroökológiai, agrár-környezetgazdálkodási, vidékfejlesztési, természetvédelmi területeket érint.

A magyar mezőgazdaság és vidék jelenlegi helyzete, a jövőt tekintve kilátásai
Előadását a Békési Kisgazdakör szervezi.
Időpont: 2010. február 12. péntek
Helyszín: Békés Városi Kulturális Központ Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25.
Bővebb információ: bekesikultura@bekesikultura.hu
Jöjjön el Ön is!
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Dr. Ángyán József előadása Békésen