
A könnyedebb műfaj kedvelői Dolhai Attila koncertjét tekinthetik meg március 17-én este a gyulai Művelődési Házban.

A könnyedebb műfaj kedvelői Dolhai Attila koncertjét tekinthetik meg március 17-én este a gyulai Művelődési Házban.
Dolhai Attila a Budapesti Operett színház társulatának tagja. A közönség igazán a Mozart! -ban és a Rómeó és Júliában ismerhette meg őt. Mindkettőben a férfi főszereplőt játssza, a legtöbb kritika szerint igen tehetségesen. Színes egyéniségét és sokoldalú tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy számos musical címszerep mellett Huszka Jenő: Lili bárónő című operettjében őt választották ki, hogy az egyik főszereplő karakterét megformálja. Az Operettszínházi előadások mellett szerepet kapott a Pesti Színházban is, ahol újra színpadra állították, a már 10 éve egyszer bemutatott Mesterkurzus című darabot is.
A fiatal és tehetséges művészt a közönség 2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga díjjal jutalmazta.

Dolhai Attila önálló koncertje Gyulán
Eddig megjelent lemezei:
Egy szerelem története (2008)
Olasz szerelem (2007)
Ébredjen a nap (2006)
Keresem, kutatom (2005)
Bővebb információ:
Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Gyula, Béke sgt. 35.
Tel: +36-66/463-544
E-mail: erkelmuvhazgyula@t-online.hu
www.muvhazgyula.hu
Jegyek vásárolhatók elővételben a Művelődési ház információs irodájában.
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, FM
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Dolhai Attila önálló koncertje Gyulán