2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Díjeső Ukrajnában - A Békés Megyei Jókai Színház sikere a nemzetközi fesztiválon

2010. máj. 31., hétfő, 12.41.35

Hihetetlen évadot zárt a Békés Megyei Jókai Színház. Idén hat szakmai díjjal gazdagodott a teátrum, mely méltán bizonyítja, hogy nem csak szűnni nem akaró ötleteivel, nem csak újdonságaival, de most már szakmai minőségi munkájával is helyet keres magának a magyarországi színházak első harmadában.

Pataki Éva: Edith és Marlene című darabjával két fesztiválon - a Vidéki Színházak Találkozóján, valamint a Rivalda Fesztiválon - három díjat söpört be a társulat, május 30-án pedig Kherszonban /Ukrajna/ a Nemzetközi Színházi Fesztiválon Bartus Gyula a Jókai Színház vezető színésze vehette át a szakmai zsűri és a nemzetközi sajtó elismerését. A fesztiválon Gogol: Háztűznéző című darabjával vett részt a teátrum, melyet a nemzetközi szakmai zsűri a legjobb előadásnak minősített a rangos színházi seregszemlén. A közel 30 órás vasúti utazás megviselte a színészeket, de az elsöprő siker, a közönség álló ovációja és a zsűri értékelése kárpótolta a csapatot a nehézségekért. 

 

„16 éve vagyok a Jókai Színházban, erre emlékezetem szerint nem volt példa." - nyilatkozta Tege Antal, az Edit és Marlene rendezője. Az ukrajnai Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb díszlet kategóriában Volodymyr Karashevskyi munkája a nemzetközi szakmai zsűri és a nemzetközi szakmai sajtó elismerését is elnyerte.

 

„Az idei évadban olyan rendezőket hívunk, olyan darabokat választunk, amelyekkel minőségi munkát végezhetünk.  Megcélozzuk, hogy fesztiválképes produkciókat hozzunk létre. A szakmai minőség mércéje az, ha beválogatnak, meghívnak bennünket hazai és nemzetközi fesztiválokra, a következő lépés pedig majd az lesz, hogy onnan  díjakkal térünk haza. Felírjuk a Békés Megyei Jókai Színházat Európa színházi térképére." - nyilatkozta Fekete Péter igazgató az évad kezdetén, mikor a terveiről beszélt. Az igazgató megtervezte, nekiláttak és megcsinálták! Mint annyi más tervüket, ezt is sikerrel. Gratuláció a Jókai Színház csapatának!

 A fesztiválon Gogol: Háztűznéző című
darabjával vett részt a teátrum





Fotók: Nyári Attila
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Díjeső Ukrajnában - A Békés Megyei Jókai Színház sikere a nemzetközi fesztiválon

21.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu