2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Birkózó edzőtábor
2010. aug. 9., hétfő, 14.16.53
Birkózó edzőtábor

Idén rendhagyómódon indul a Birkózó edzőtábor. A Békés Megyei Önkormányzat „Együtt a kultúránkért" pályázatán egyesületünk az „A" kategóriában a tábor keretein belül megvalósuló kulturális programokat nyert, melyek az első napon, a beköltözést követően délután és este lesznek megtartva.

Az edzőtábor bentlakásos, napi 3 komoly edzésre épül, melyet 3 edző irányít. Reggel 7 és 8 óra között reggeli tornával kezdődik a nap, benne a futás és a társas erősítés fontos szerepet kap. 10 – 12 óra között szőnyegedzést tartanak, majd ebéd és szabadidős programokon vesznek részt a gyerekek. Ebben strandolás, úszás, asztaliteniszezés és az asztali csocsózás is helyet kap. Délután 16 – 18 óra között ismét szőnyegedzés, majd vacsora és esti közösségépítő programok kerülnek megrendezésre.

 

Idén rendhagyómódon indul a Birkózó edzőtábor. A Békés Megyei Önkormányzat „Együtt a kultúránkért” pályázatán egyesületünk az „A” kategóriában a tábor keretein belül megvalósuló kulturális programokat nyert, melyek az első napon, a beköltözést követően délután és este lesznek megtartva.

 

Bentlakásos bírkózó edzőtábor Dévaványán

 


Időpont:
2010. augusztus 15-23.

Helyszín: ÁMK József Attila Művelődési Ház 5510 Dévaványa, Gyöngy u. 6. 

15.00 Megyetörténeti kiállítás - Békés Megyei Levéltár


16.00 Kézműves foglalkozás - Békés Megyei Ibsen Kht. Kézműves Szakiskola


19.00 Csillámpor címmel musical gála - Békés Megyei Jókai Színház előadása

 

A tábor látszáma a várt fölé emelkedett, így pótágyakat kellett beszerezni


A „B” kategóriában 120 fürdőbelépőt nyert a Dévaványai Strandfürdőbe, melyet két alkalommal – időjárástól függően - 2010. augusztus 18-án és 2010. augusztus 21-én fog felhasználni az edzések fáradalmait levezetendő játékos „vizes edzés” keretében.

 

Az egyesület célja, hogy egy kellemes délutánt és estét biztosítsanak sportolóinknak, egyesületi tagjainknak, illetve felhívják városunk lakosságának figyelmét egyesületük munkájára és a sport iránt.

A kemény nap után jót tesz egy kis kikapcsolódás

 

Forrás: Dévaványai Sportegyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Birkózó edzőtábor

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu