Békés megye hírek

Beszámoló a Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom feltárásáról

Beszámoló a Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom feltárásáról

A Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei az elmúlt hetekben a Tótkomlós határában lévő egykori Mezőkopáncs nevű középkori település templomában végeztek hitelesítő régészeti feltárást, amelynek előzményeiről és eredményeiről az alábbi beszámoló tudósít.

A mezőkopáncsi templom az 1930-as években az egykori Csanád vármegye székhelyének, Makó városának határához tartozott. Akkoriban a kopáncsi templomnak már csak egyetlen álló, bár igen romos állapotú nyugati fala meredezett a pusztában. A környéken lakó tanyasiak által jól ismert templomrom környezetét felverte a gaz, az épület pusztulását követő - és nagyrészt eredményező - kincskeresések gödrei csúfították az egyébként minden bizonnyal igen romantikus látványú romot. A népi emlékezet nemcsak a templom, hanem a templom körüli, évszázadokkal korábban létezett falvak emlékéről is legendákat őrzött meg. A helyiek tudni vélték - illetve mai napig tudni vélik, hogy a török idők alatt elpusztult templom bronzharangjait egy igen mély kútba dobva menekítették a török elől, és azok még ma is a kút fenekén pihennek. Ennek a legendának egyébként több változata ismert Békés megyéből, más településekről. A kútban elsüllyedt harangok mellett a templom kincseit is a romok között elásva tudta a környék kései lakossága, ennek köszönhetően bolygatták meg a romokat még az 1930-as éveket megelőző időkben.

A történeti emlékek iránt elkötelezett egykori makói apátplébános, Dr. Csepregi Imre felismerte, hogy a pusztatemplom megmaradt romjainak megóvása és a már föld alá került emlékek feltárása a múlt egy darabjának megmentését eredményezi, e célból kezdeményezte a Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat újjáalakítását. Megbízta Szabó Imrét, makói városi főmérnököt hogy készítsen felmérést a még megmaradt falakról, valamint kísérelje meg feltárni a templomnak a már elfedett részeit is. Az álló falakat részben aláfalazással stabilizálták, részben pedig megerősítették, megóvva azokat a további pusztulástól. 1934 tavaszán sikerült felmérést készteniük a templom megmaradt falrészleteiről és alapjairól, valamint kutatószelvényekkel feltártak 88 Árpád-kori és középkori temetkezést is a templom körül. A makói főmérnök elkészítette a templom pontos, méretarányos alaprajzát és nagyon fontos feljegyzéseket hagyott ránk az alapozásról valamint a régi templom építéséről tett megfigyeléseiről is. Szakirodalmi kutatásokkal megalapozottan készítette el az új templom terveit, amelyek magukban foglalták a még álló, középkori falmaradványok konzerválását és az új falakba történő beépítését. Az épületet 1935 nyarára fel is építették a korábban feltárt és dokumentált alapokra, és 1936-ban, Péter-Pál napján Glattfelder Gyula, akkori szeged-csanádi egyházmegyei püspök szentelte fel fényes ceremónia keretében.

Ezek után csendesebb évtizedek következtek az újjáépített templom életében. Időközben a kopáncsi puszta és vele együtt a templom is Békés megye része lett, a templom kezelése pedig átkerült a tótkomlósi katolikus plébánia alá. A templomkertben, a templom mellett felépült egy egyszerű lakóépület is, amely nyaranta a templomot használó Szegedi Egyházmegyeközi Papnevelő Intézet papnövendékeinek szállásául szolgál. Az elcsendesedésre alkalmas, nyugodt környezetben lévő épületet a kispapokon és a helybelieken kívül jószerével csak a kerékpáros turisták keresik fel. Bár rendszeres miséket nem tartanak a templomban, a műút híján a külvilágtól csaknem elzárt műemlék templomban már esküvőt is rendeztek.

A szegedi papnevelő intézet mostani rektora, Dr. Kovács József (korábban gyulai esperesplébános) 2010-ben kezdeményezte, hogy a templomépület belső renoválását megelőzően a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága egy hitelesítő régészeti feltárás keretében végezzen kutatást a templomban és közvetlen környékén. A kutatást az indokolta, hogy a régészeti lelőhelyen korábban végzett ásatásokról nem maradt fent teljes értékű dokumentáció. Mindezek miatt időszerűvé vált a környék kimagasló jelentőségű, ám alig ismert műemlékének tudományos igényű, hitelesítő feltárása.

A Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom

A Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom

A hitelesítő feltárásra 2010 októberében került sor, az ásatás vezetője Kovács Enikő, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának régésze volt. A hitelesítő feltárás során a templomon kívül két kutatóárkot, az épület belsejében, a téglapadló felbontása után pedig egy nagyobb és három kisebb szelvényt nyitottunk. Elsődleges célunk volt tisztázni, hogy a templom alapjai milyen technikával készültek, és milyen mértékben maradtak épen, illetve hitelesíteni szándékoztuk az 1935. évi feltárás alkalmával elkészült alaprajz részleteit, amelyek alapján a templomépítés történetében két építési periódust feltételezhetünk.

Az egyhajós, egyszerű, félköríves szentélyzáródású templomépület északi oldalát ma sűrű növényzet veszi körül, a kutatóárkainkat az épületet körülvevő fák között jelöltük ki. Az épületen kívül nyitott kutatóárkokban megtaláltuk a templom alapozását, és kiváló megfigyeléseket tehettünk az alapozási technológiát illetően. Az Árpád-korban kifejezetten nagy műgonddal készítették el a mai napig hibátlan stabilitást nyújtó, mintegy 160 cm mélységű, döngölt, agyagalapozást. Az alapozási árok alját apróra tört, vörös téglával vagy égett agyaggal borították egy vékony rétegben, amelynek minden bizonnyal a szigetelés és a stabilitás szempontjából volt szerepe. Erre a legalsó rétegre, változó vastagságú, de legalább 10-12 ismétlődő rétegben döngöltek földet, amíg a megfelelő tömörségű alappal el nem érték az alapozási árok felsőbb szintjét. A korabeli járószint közelében az alapozást már egymásra rakott téglasorok váltották fel, amelyekből a felmenő falakat is megépítették. A templomépítéshez szükséges, jellegzetes méretű (kb. 28 cm x 14 cm x 4 cm) egyenletesen kiégetett, kissé szabálytalan formájú téglákat valószínűleg a helyszínen égették az Árpád-kori mesterek.

A templomunk nyugati részén, az alapokat ezen - az időrendben is külön periódusként értelmezhető - részen kb. 140 cm mélységig téglából rakták a korabeli építők. Az Árpád-kori alapoktól egyértelműen elválasztható szakaszon az időrendben korábbi, Árpád-kori templom nyugati falát elbontva, az épületet mintegy 2 méterrel meghosszabbították nyugati irányban, és az új falon egy új bejáratot alakítottak ki, a középkorban. Az 1935-ös újjáépítés alkalmával ezt az akkoriban is még álló falszakaszt egészítették ki egy kis harangtoronnyal. A templomépület belsejében nyitott szelvényünkkel megtaláltuk ennek a középkorban elbontott, régi nyugati falnak az alapozási csonkját. Ennek az alapozásnak még a középkorban történt elbontása mellett tanúskodik az is, hogy az említett szelvényben két olyan középkori temetkezés részletét tártuk fel, amelyekkel a középkorban az elbontott alapok maradványait bolygatták meg.

A templomon belül folytatott kutatásaink másik része a szentély és a hosszanti falak kapcsolódásának helyére irányult. Az 1935-ben feltárt alapokra épített falaknak és a szentélynek a csatlakozását a környékről ismert, hasonló korú, Árpád-kori templomok formájától meglehetősen különböző, a környékünkön egyedülálló ún. „kettős vállas" formával alakították ki. Felmerült annak a lehetősége, hogy az 1930-as években esetleg rosszul megfigyelt csatlakozás alapján épült ilyen szokatlan formában a templomépület válla. A falak mentén nyitott szelvényeinkkel egyértelműen megállapítottuk, hogy most álló falakat teljesen az egykori alapozásra építették. A szentélynél, az Árpád-kori alapokat kibontva ma is megfigyelhető a „kettős vállas" forma.

Az ásatás folyamán összesen hat temetkezést, három Árpád-kori és három késő középkori sírt tártunk fel a templomon kívül és belül. Az Árpád-kori temetkezések kivétel nélkül mind a templomépülten kívül helyezkedtek el. A középkorban már a templomon belül is temetkeztek az emberek. Az 1. kutatóárokban lévő késő középkori csontváz az Árpád-koriaktól feljebb helyezkedett el, felette egy koporsószeget is találtunk a földben, medencéjére hajlított jobb kezének középső ujján egy bronzgyűrű volt.

A kopáncsi templom épületét is magában foglaló régészeti lelőhely egy az Árpád-korban és a késő középkorban is virágzó településsel azonosítható. A falu a törökkor folyamán szinte nyomtalanul pusztult el, és vele pusztult a kis falusi templom is, amelyben előtte évszázadokig miséztek, és a körülötte elterülő szűk templomkertbe, az ún. cinterembe temették szeretteiket a helybeli lakosok. Bár a kincskeresők, és a templom tégláit építőanyagként újra felhasználó kései leszármazottak az egykori épületet csaknem teljesen megsemmisítették az évszázadok alatt, a 20. században újjáépített és napjainkban is stabil, Árpád-kori alapokon álló templom a 21. században is Isten dicsőségét hirdeti.

 

Forrás: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Liska András
Feltöltő: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagy Éva

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet Szóljon hozzá a fórumon!: Beszámoló a Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom feltárásáról