2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Békési Örökség Népfőiskola
2009. nov. 19., csütörtök, 11.18.37 CET
Békési Örökség Népfőiskola

Az Életfa Kulturális Alapítvány immár több mint tizenöt éve szervez és rendez hagyományos műveltségünk szellemiségére és lelkületére épülő programokat. Nehezebb lehetne ökológiaibb, fenntarthatóbb műveltséget elképzelni, mint azt, amely lényege szerint egylényegű azzal a természettel és épített környezettel, melyben életét szervezi. Az alapítvány programjait a Békés Megyei Önkormányzat támogatja.

Mára megszervezték magukat az egyes műveltségi területhez tartozó körök, a kézművesek, a természetgyógyászok, a biokultúrával foglalkozók és sokan mások. Ahhoz azonban, hogy az eredendő egység újra megerősödjön, szükséges, hogy a helyi értékekre épülve ezen körök szellemi társaikkal találkozhassanak. Adott legyen az átjárás az egyes szakmai területek között.

 

 

Békési Örökség Népfőiskola 2009. november 21-én

 

 

Fontos cél az is, hogy az érdeklődők számára olyan ismeretterjesztő alkalmakat kínáljuanak, amelyet  műhelyeikben közvetlenül ki is próbálhatnak és a mindennapi életükben is folyamatosan gyakorolhatnak.

 

Az alapítvány olyan hétvégi alkalmat kínál, melyben jelen van nemcsak az ismeretterjesztés, hanem a hozzá kapcsolódó gyakorlati műhelymunka is. Nemcsak beszélnek helyi értékeikről, de célunk szerint a mindennapi cselekvéseink részévé kívánják tenni azt a műveltséget, mely eddig is megtartott minket és reményeik szerint ezután is jövőnk alapja lehet.

A gyermekeket egész nap játszóház várja

Programterv és programajánló/November 21.:

 

9.00 - 9.30 Beérkezés, regisztráció

 

9.30 - 9.40 Köszöntő

Koszecz Sándor az Életfa Kulturális Alapítvány elnöke

 

9.40 - 10.20 Hamvas Gábor: Világfa - szerves társadalomszemlélet

 

10.20 - 10.50 Vetró Mihály: Mesélő nemezek

 

10.50 - 11.00 Szünet

 

11.00 - 11.40 Győrffy Sándor: Élet igenlő gondolkozás - életigenlés a kertben

 

11.40 - 12.10 Baji Béla: Önellátó biogazdálkodás

 

12.10 - 12.30 Tóth Miklós: KörösKör - Közösségi Önsegítő Rendszer

 

12.30 - 13.00 Kérdések és válaszok az elhangzottakról, azaz közös gondolkodás arról, hogy „hogyan tovább?"

 

13.00 - 14.00 „Terülj, terülj asztalkám" -

Büféebéd a Békés és Környéke Biokultúra Közhasznú Egyesület közreműködésével, közben „Receptklub"

 

14.00 - 14.30 Baranta bemutató a Körösök Völgye Baranta csapat közreműködésével

A bemutató után be lehet kapcsolódni a nyílt edzésbe is

 

14.30 - 17.00 Műhelymunkák a Kulturális Központ termeiben

Ebben az idősávban egy időben több műhelyműködik, forgószínpad szerűen kipróbálható bármelyik

Biokultúra kör - beszélgetés előadóinkkal a biokultúra aktualitásairól

KörösKör működése a gyakorlatban - kérdezz-felelek - tagfelvétel

Nemezkészítés Vetró Mihály vezetésével

Adventi koszorú készítés és népi hangszerek, játékok készítése Adorján Lászlóné és Balog Gáborné vezetésével

 

17.00 - Belencéres táncház

Népdalokat tanít János Hajnalka

Néptáncot tanít Mahovics Tamás

Közreműködnek a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai és a Suttyomba Zenekar

 

Az érdeklődőket délelőtt szakmai előadások várják

 

 

 

Az Életfa Kulturális Alapítvány jövője megalapozása érdekében rendezvényeikre családokat is vár. A délelőtti szakmai előadások alatt Komlódi Anna vezetésével évköri ünnepeikhez kötődő játszóház várja a gyerekeket, délután pedig akár a szülőkkel közösen folytathatják a tevékenységeket.

 

 

Forrás: Életfa Kulturális Alapítvány
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Békési Örökség Népfőiskola

 

 

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu