
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének békési lakásotthonainak nevelői konferencián vettek részt.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének békési lakásotthonainak nevelői konferencián vettek részt.
"Együtt a jövőnkért"- ezt, a nagyon pozitív és bizakodó címet kapta az a szakmai tanácskozás, amelyet a békési Mentálhigiénés Egyesület szervezett és bonyolított le a Békés Városi Művelődési Központ közreműködésével. A 2010. március végén megrendezésre kerülő szakmai napra főként Békés, de más megyékből is érkezetek látogatók. Természetesen intézményünk is képviseltette magát, összesen négy fő jelenlétével a békési intézményegységből. Az egész napos rendezvény az önkéntes- és kortárssegítők szociális- és gyermekvédelmi ellátás tevékenységeibe való bevonási lehetőségéről szólt. A nagyon színvonalas, tartalmas, sok információt átadó eladások miatt egy igazi tömörített továbbképzésnek is beillett ez a program. Így, az ezt kérő résztvevőknek még 5 kredit pontot is "hozott a konyhára".

Az egyik előadás a konferencián
A nagyon kényelmes helyet nyújtó Kápolna teremben fogadták a vendégeket, akiket a Békési Művelődési Központ vezetője Koszecz Sándor köszöntött. Majd a meghívott előadók szakemberek tartották meg előadásaikat:
- Mező Andrea, a Mi - Értünk Egyesület elnöke; Ártalomcsökkentés önkéntesek segítségével
- Kónya Gizella, a Passz Kortárs segítő csoport szakmai vezetője; Önkéntes tevékenység szakmai értékei
- Szabóné Dr. Kállai Klára, a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány elnöke; Segítő attitűdök
- Herczeg Tamás, szociológus, foglalkozását tekintve a Békéscsabai Ifjúsági-ház vezetője; Ifjúsági deviáns csoportok, szegregáció
- Szűcs Judit, a Mentálhigiénés Egyesület Elnöke; Támasz - Téka kortárs képzés, valamint Módszertani aktualitások témában.

A konferencia előadói
A büfé-ebédet követően szakmai workshop-ok, azaz kiscsoportos megbeszélések, ötletelések zajlottak, Mező Andrea és Szűcs Judit közreműködésével.
Ezen a konferencián sok bíztató lehetőség merült fel a közös munkálkodásra, egymás segítésre a címadó témában, mely a közeljövőben a szorosabb kapcsolat kiépítésével kezdődik meg.

Kiscsoportos foglalkozáson
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
békési lakásotthonok
Szóljon hozzá a fórumon!: Békési lakásotthonok nevelői "Együtt a jövőnkért"... konferencián