
Nyugalmazott gyulai városvezetőket tömörítő Békésgyula Társaság csütörtökön délután ellátogatott a levéltárba, ahol megtekintették az új állandó kiállítást s a vármegyei emlékszobát.

Nyugalmazott gyulai városvezetőket tömörítő Békésgyula Társaság csütörtökön délután ellátogatott a levéltárba, ahol megtekintették az új állandó kiállítást s a vármegyei emlékszobát.
A mintegy 30 látogató megnézte a kiállítást, valamint a korhű bútorokkal berendezett vármegyei emlékszobát, s egy előadás keretében megismerkedett a levéltár belső életével, történetével. Az előadást dr. Erdész Ádám, az intézmény igazgatója tartotta, ahol több száz éves forrásokkal ismerkedhettek az érdeklődők. A társaság egy dualizmus kori egyesület nevét vette fel, melynek eredeti alapszabálya a levéltár őrizetében található. A Békésgyula elnevezést a város 1891 előtt körülbelül húsz évig használta.

A mintegy 30 látogató megtekinti a levéltár új állandó kiállítását.
Az újra felélesztett társaskört Szigeti Zoltán fogja össze. Kérésükre az előadó, Erdész Ádám felidézte az 1870–1891 közötti időszakot is Gyula történelmében, amikoris a fentebb említett elnevezés használatban volt.

A társaskör tagjai több forrást is tanulmányoztak, nagy érdeklődésre tartott számot többek között, a Parasztdolgozók Kert-Magyarországi Tájtanítóképzőjének (Gyula-Remete) iratai.
Az előadás végén a látogatók fiatalságukból, aktív dolgozó életükből származó iratokat is megtekintettek, amely még pezsgőbbé tette az amúgy is érdekfeszítő előadást.
Forrás: Békés Megyei Levéltár