
A Békés Megyei Önkormányzat 2009. évben rendezte meg először, hagyományteremtő szándékkal a Békés Megyei Köztisztviselői és Közalkalmazotti Napot. 2010. július 1-én a szabadkígyósi kastélyparkban ismét megrendezésre került az esemény.

A Békés Megyei Önkormányzat 2009. évben rendezte meg először, hagyományteremtő szándékkal a Békés Megyei Köztisztviselői és Közalkalmazotti Napot. 2010. július 1-én a szabadkígyósi kastélyparkban ismét megrendezésre került az esemény.
Idén a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ két csapattal is képviseltette magát. A rendezvény célja az volt, hogy Békés megyében a közszférában dolgozók mindennapos, áldozatos munkáját egy egész napos, változatos programokkal gazdagított esemény keretein belül is elismerje a Békés Megyei Önkormányzat. Az "Ízutazás Békés megyében" fesztiválon kulturális programokon és gasztronómiai megmérettetésen is részt vehettünk. A szociális intézményegységből az ápoló-gondozó otthon "B" osztályon dolgozó ápolói indítottak csapatot a főzőversenyen.
Az előkészületek
A Gyógy-Ászok és kísérőik már reggel kiváló hangulatban érkeztek. A megnyitó után kezdődhetett a főzés! A 10 kg húst, a főzéshez szükséges asztalokat és székeket a rendezvény szervezői biztosították, az előzetesen befizetett nevezési díj ellenében. Minden más eszközt a csapatnak kellett magával hoznia.
10 órától kulturális programok színesítették a rendezvényt, amelyek között zenés és táncos műsorokat, sportbemutatót, bábelőadást is láthattunk. Egész napos játszóház állt a legkisebbek rendelkezésére. A csodálatos környezetben lehetőségünk volt kirándulni, felfedezni a természetvédelmi terület természeti szépségeit.
A Gyógy-Ászok és lelkesítőik
Gyorsan elrepült a délelőtt, rotyogott a pörkölt, mindenki remekül érezte magát. Napközben is nézelődtek a zsűri tagjai, melynek nemzetközi szakácsolimpikonok is tagjai voltak. 2 óra körül elkészült az étel, mindannyiunknak nagyon ízlett. Izgatottan vártuk a zsűri döntését, de sajnos nem értünk el helyezést. Azért senki sem volt csalódott, mert egy szép napot töltöttünk együtt.
Elkészült a várva várt finomság
Köszönjük a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ vezetőségének, hogy támogatták részvételünket!
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Szociális és mentálhigiénés csoport
Zsiros Erna
Szóljon hozzá a fórumon!: Békés Megyei Köztisztviselői és Közalkalmazotti Nap 2010