Békés megye hírek

Békés megye kincsei a Bazilika tövében

Békés megye kincsei a Bazilika tövében
Szinte minden Békés megyéről szólt az első Magyar Értékek napján, Budapesten, ahol a fergeteges műsort adó Belencéres Néptáncegyüttestől, a klasszikus Munkácsy festményeken keresztül a csodálatos, csorvási Hudák féle kézműves ruhákig minden sikert aratott a főként külföldi turistákból álló látogatók körében. Az eső sem jelentett akadályt a szervező Békés Megyei Önkormányzat és partnerei előtt, hogy hazánk egyik legszebb helyszínén, a Szent István Bazilika előtt valóban megismertethessék megyénk hagyományait, értékeit.
Minden a Magyar Értékek napjáról

Tavaly, a Hungarikum törvény megjelenése óta övezi egyre nagyobb országos figyelem hazánk helyi, megyei és országos értékeit, sorra alakulnak meg a helyi, megyei értéktárak, mostantól pedig évente egyszer, új országos esemény, a Magyar Értékek napja keretében mutathatja meg Magyarország tizenkilenc megyéje, milyen népi hagyományai, kézműves értékei, kulturális kincsei vannak. Mindezt csodálatos, történelmi helyen, a budapesti Szent István Bazilika előtti, ékszerdoboznak is beillő téren, Makocz Imre Kossuth-díjas építész által megálmodott pavilonokban.

 

A tizenkilenc megye egy-egy Makovecz pavilonban mutathatta meg értékeit.

 

A téren felállított két színpadon - melynek képeit a Bazilikára vetítették - pedig beosztás alapján kaptak lehetőséget a megyéket képviselő művészek, hogy tudásukkal elkápráztassák a budapestieket, és a világ minden tájáról érkező turistákat. Az egy napos programot a Bazilikában mise és a Kodály Kórus Debrecen fellépése zárta. A szervező Nemzeti Művelődési Intézet valóban kitett magáért, hogy a több tucat busszal érkező megyéket szervezetten koordinálja, így pusztán az eső jelentett problémát a kiállítóknak, ám korántsem a Békés megyei fellépőknek.

Békés megye bemutatkozik

A főszervező Békés Megyei Önkormányzat szakmai partnereivel a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájával és a Minta Menza Program szervezetével koordinálva készült a megye szereplésére, 2013. szeptember 14-én, hajnalban három busznyi, fellépőből és kiállítási anyagból álló delegáció utazott a fővárosba, akiket érkezésükkor nem csak a szervezők, hanem hatalmas eső fogadott, mely a Bazilika elé tervezett, tíz órai megnyitót a színpadra terelte.

 

Dr. Pesti Imre, Pest Megyei Kormánymegbízott ünnepi köszöntőt mondott.

 

Halász János kultúráért felelős államtitkár, Pesti Imre Pest Megyei Kormánymegbízott ünnepi beszédei után a tizenkilenc megye elnöke, így Farkas Zoltán a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, elhelyezték kézlenyomatukat Magyarország kiterített térképén, megyéjük területén, ezzel is jelezve, hovatartozásukat, identitásukat, megerősítve vállalásukat megyei értékeik őrzésének elkötelezettsége mellett.

 

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is elhelyezte kézjegyét Magyarország térképének Békés megyét érintő részén


A zuhogó eső mellett kezdődtek meg a megyékből érkező művészek színpadi produkciói, de az első napsugarak már kicsalták a turistákat és délre megtelt a tér látogatókkal. Békés megye művészei délután kaptak bemutatkozási lehetőséget.

 

Kisfaludy Zsófia színművésznő, István a király rockoperából adott elő részletet Szomor Györggyel

 

Szomor György és Kisfaludy Zsófia, a Békéscsabai Jókai Színház művészei az István a Király rockoperából adtak elő részletet nagy sikert aratva, majd egy órával később Havran Mihály népmese mondó adta elő ízes magyar nyelven az Arany tulipán című népmesét, megkacagtatva a közönség magyar nyelvet értő részét.

 

Havran Mihály népmesével szórakoztatta a közönséget.

 

A Fölszállott a pávából már megismert Krajcsó Bence fergeteges citerajátékkal rukkolt elő, mely hatalmas tapsot kapott, majd a professzionális zenei vonalat képviselő Galambos Hajnalka operaénekes és zongorakísérője Rázga Áron, Kodály és Erkel művekből szemezgetett nagy sikert aratva.

 

 

Galambos Hajnalka operaénekesnő Rázga Áron kíséretében adott elő Kodály és Erkel műveket.

 

A Békés megyei fellépők sorát a békési Belencéres Néptáncegyüttes zárta. A tizennyolc ifjú táncos, Mahovics Tamás művészeti vezetővel az élükön és a szintén Békés megyei öt tagú Suttyomba zenekar kíséretével olyan fergeteges előadást produkáltak, mely minden turistát a színpad elé csábított. Műsorukat a hivatalos fellépés után a Bazilika előtt rögtönzött táncházzal folytatták óriási sikert aratva.

 

A Belencéres Néptáncegyüttes, fellépése után rögtönzött táncházat tartott a közönségnek.


Ám nem csak fellépőink, de a Békés megyei pavilonba - a zuhogó eső ellenére - kiállított anyagok is elismerést váltottak ki. Míg a magyar látogatók már ismerősként üdvözölték a gyulai vár vagy a szabadkígyósi kastély kiállított anyagait, addig a felújított Lőkösházi Vásárhelyi-Bréda kastély makettje sokuknak jelentett újdonságot.

 

A Bréda kastély makettje.

 

A turisták körében hatalmas sikere volt a Magyar Kézműves Remek címet méltán kiérdemlő, békési szilvalekváros papucsnak, melyet nem csak a standnál, de a koncert végén a Bazilikából kijövő vendégeknek is osztott a megyei csapat.

 

A turistáknak nagyon ízlettek a gasztronómiai kóstolók.

 

Sok turista kért több információt Munkácsy Mihály festőművészről, akinek Zongoralecke című képét autentikusan festőállványon mutatták be a megyei standon. A több száz éves hagyományt követő, kézi készítésű, csorvási Hudák féle magyar díszruhákba öltözött hoszteszek körül pedig kattogtak a fényképezőgépek. Az egész napos programot lezáró koncert után, a Bazilikából kitóduló több száz embernek a Békés megyeiek apró ajándékkal kedveskedtek, kis megyezászlókkal megtűzdelt kóstoló tálat kínáltak körbe, rajta Békés megyei gasztronómiai termékekkel.

 

Amerre a szem ellát Békés megyei tehetséges embereket lát

Nem csak a megyei standon jelentek meg Békés megye értékei. A program egyik partnereként megjelenő Minta Menza Program két standon mutatta be a tizenkilenc megye kulináris értékeit. Így mindenki megkóstolhatta a jóféle gyulai és csabai kolbászt, és itt is osztatlan sikert arattak a többféle ízesítésű, biharugrai halból készült szálkamentes halpogácsák.

 

A biharugrai halból készült halpogácsa mindenkinek ízlett.

 

A gasztronómia mellett bemutatkozott a Békés megyéből elindult másik kezdeményezés a Dél-Alföldi Talentum Akadémia is, melynek standján videón mutatták be a különleges programot. A Békéscsabai Jókai Színház művészei is mind több programon hagyják ott kézjegyüket nem csak mint fellépők, de közreműködőként is, így a színpadi műsorvezetők között volt Bartus Gyula megyei színművészünk is. Külön büszkeség Békés megyének, hogy a Bazilikában koncertet adó Kodály Kórus Debrecent az a Somogyi-Tóth Dániel kísérte orgonán, aki a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak volt a vezetője.
Békés megye értékeinek bemutatása óriási sikert aratott a fővárosban. Ugyan nem teljes spektrumát, de széles választékot mutatott meg abból a gazdag kulturális, építészeti, népi iparművészeti és gasztronómiai kincsestárból melyet megyénk felhalmozott. A főszervező Emberi Erőforrások Minisztériuma és partnerei a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Állami Számvevőszék és a Pest Megyei Kormányhivatal elképzelései szerint hagyományteremtő rendezvény jövőre is találkozóra hívja Magyarország megyéit, hogy évről-évre megmutassák megyei értéktáraik összegyűjtött tartamát.