Békés megye korai Árpád-kori történetét alig ismerjük, keletkezésének időpontja sem határozható meg. Valószínűleg a 13. század elején vált ki Bihar megyéből. Tudjuk viszont, hogy az 1950 óta érvényes államigazgatási beosztás alapján létrejött Békés megye területén a középkor folyamán a névadó mellett Heves, Bihar, Csanád, Zaránd és Arad megye is osztozott.
A megyénket megszálló ősnemzetség a Csolt volt, ennek tagja, Vata 1046-ban szinte országos méretűvé szélesedő pogánylázadást szított. Szent István ezután a nemzetség területének nagy részét elkobozta, a békési földvárba, Vata korábbi központjába saját ispánját ültette, a vár körüli falvakba saját katonáit telepítette.
A megye 11. századi történetének legfontosabb folyamata a kereszténység felvétele volt. Sajnos ennek módját nem ismerjük eléggé. Elenyésző a 11. századi oklevelek száma, a feltárt korabeli épületek keletkezési idejét pedig nehéz meghatározni. Nem tudjuk, hogy a folyamat fokozatos volt-e, vagy központi irányítás szerint történt. Kérdéses az is, hogy a köznépi temetőket és a templom körüli temetőket egymással párhuzamosan használták-e, vagy az egyik temetkezési szokást éles időhatár mentén váltotta fel a másik. A hosszadalmas átmenetet jelzi Vata fia János 1061. évi megjelenése a székesfehérvári országos gyűlésen, ahol a pogány valláshoz való visszatérést követelte.
A mai megye területének északi és középső része a váradi, déli része pedig a csanádi püspökséghez tartozott
A kereszténység felvételéhez szorosan kapcsolódott a püspökségek megszervezése. A mai megye területének északi és középső része a váradi, déli része pedig a csanádi püspökséghez tartozott. A váradi püspökség két esperessége közül a békési esett területünkre, melyből később kivált a szeghalmi esperesség. A kereszténység elterjedését segítette az egyházi birtokok területének növelése. 1067-ben az Aba nembeli Péter ispán a százdi (ma Szlovákia) monostornak adományozta Szeghalom falut, 1075-ben pedig I. Géza király adománya révén dobozi szolganépek jutottak a garamszentbenedeki (ma Szlovákia) apátságnak. Szent László király három Fehér-Körös menti faluval (Fejérem, Püski, Ketesd) gazdagította az egri egyház javait. Álmos herceg, Kálmán király testvére a dömösi prépostságnak juttatott Báboca (ma Bábockapuszta Öcsöd mellett), Décse (ma puszta Szarvas és Endrőd között), Doboz, Kuhte (Endrőd táján) és Sarkad falvak szolgálónépei közül. A Smaragd nembeli Egyed ispán a zsámbéki monostornak adta a szeghalmi malmot.
Az Árpád-korban az itt élők szinte minden árvíztől védett területen megtelepedtek. A települések rendszertelenül helyezkedtek el, lehetőleg valamilyen folyó vagy tó mellett. A falvak inkább kis kiterjedésűek voltak, lélekszámuk 50–350 fő körül mozgott. A telepek többsége rövid életű volt, amennyiben határuk már nem volt alkalmas állattartásra, a lakosok máshol építettek maguknak házat.
Békés megyében is legalább annyi templomot emeltek, mint az ország más területén. A falusi templomok egyhajósak voltak, a félköríves szentély a keleti oldalon helyezkedett el. Bejáratukat a nyugati vagy déli oldalon alakították ki, ablakai a déli vagy a keleti oldalon lehettek. Néhány templom belsejében a nyugati részen karzatot is építettek. A Békés megye területén eddig feltárt templomok közül egyiknek sem volt tornya. Előkerült viszont egy körtemplomnak az alapja, amelyre a ma is használatos Kerekegyháza hely- vagy határnév utal. A templomok alapozását döngölt agyagból készítették, falait téglából rakták. A falakat legtöbbször fehérre meszelték, de néha kék, vörös, zöld, sárga, barna festéket is használtak. Megyénkben egyetlen Árpád-kori templommaradványai találhatók meg Tótkomlós közelében Mezőkopáncson, a maradványokat beépítették a jelenleg is álló templom falaiba. Az Árpád-korban a település temetőjét mindig a templom körül jelölték ki, többnyire árokkal. A halottakat a templom hosszanti falával párhuzamosan temették el, fejjel nyugati irányban, lábbal pedig kelet felé.
Csolt-Monostor Múzeum, Vésztő-Mágor
Egy-egy falu területének belső szerkezete laza lehetett, még nem alakultak ki a szabályos, egymáshoz igazodó telkek. A házakat félig földbe ásták, csak a tetőszerkezetük magasodott a felszín fölé. Alapterületük általában 4x4 méter volt, mélységük 60–150 centiméter. A házak bejáratát a szélvédett oldalon – az Alföldön délen, délkeleten – helyezték el, aljukat lejtősre alakították ki. A bejárattal szemközti valamelyik sarokban a meghagyott agyagba vájták a kemencét, melynek alapterülete 120x130 cm volt. A füst a kemence száján át távozott. A települések jellegzetes építményei voltak a földbe vájt, 3x2 méter alapterületű külső kemencék is.
Forrás: Gombkötő Erzsébet (Békés Megyei Levéltár)
