
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységében nevelkedő B. Ágnes élete fordulóponthoz érkezett.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységében nevelkedő B. Ágnes élete fordulóponthoz érkezett.
B. Ágika több éve nevelkedik állami gondoskodásban, a Gyulai lakásotthonban testvéreivel együtt. Élete most új fordulatot vett, befejezte általános iskolai tanulmányait.
Napsütéses szombaton vidáman, mert végre vége az általános iskolának, de szomorúan, mert el kell válni a 8 évi kicsi közösségtől és a tanároktól, iskolától, búcsúztak a nyolcadikos ballagók.
Szebbnél szebb virágcsokrokkal indultak az osztálytermekből az utolsó sétára a folyosókon.
A ballagásra eljött az Anyukája, Nagymamája és a bátyja is.
A lakásotthonban az általa kért görög gyümölcslevessel és őszibarackos hússal, sok süteménnyel várták, ahol a lakásotthonban vele élő öt testvérével és családja tagjaival, valamint a többi kis lakóval ünnepeltek.
A már kész nagylány a lakásotthon lakóitól és nevelőitől ezüst nyakláncot medállal és fülbevalót kapott, aminek nagyon örült.
Ági a szeptemberi iskolakezdést már az általa választott fodrász szakma új tehetségeként várja.

Csak vidáman...

Az ünnepi ebéd ilyenkor megérdemelt

Mindenki Ágival örül
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
Gyulai lakásotthonok
-wge-
Szóljon hozzá a fórumon!: Ballagás - új kihívás egy állami gondoskodásban nevelkedő lány életében