
Csákabonyi Kálmán két korszak határán működött: pályáját vármegyei főlevéltárnokként kezdte, és állami levéltárvezetőként fejezte be.

Csákabonyi Kálmán két korszak határán működött: pályáját vármegyei főlevéltárnokként kezdte, és állami levéltárvezetőként fejezte be.
Csákabonyi Kálmán falusi jegyzőcsaládból származott, Belényesen született 1902. augusztus 15-én. Szülei Csacskó Lajos és Tichy Mária voltak. 1933-ban Egerben kötött házasságot Áriás Ilonával (1902–1990); négy gyermekük született.
Jogi tanulmányait a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen folytatta, itt szerzett 1932-ben jog-, 1934-ben pedig államtudományi doktorátust. 1932-től 1934 áprilisáig ügyvédjelöltként dolgozott; alkalmi, jogi képzettséget igénylő munkaköröket töltött be. A Magyar Országos Levéltárban levéltárosi képesítést szerzett, szakvizsgáját Budapesten tette le 1938-ban. Szakképesítése, latin nyelvismerete alapján 1938. február 7-én Békés vármegye főlevéltárnokává nevezték ki, a hivatali esküt 1938. február 23-án tette le.

A Csákabonyi Kálmán aláírásával ellátott beszámoló levéltártörténeti érdekesség is. A jelentésben a levéltárvezető alapvető ismereteket összegez intézménye alakulásáról, elhelyezéséről és történetéről
1945 után mint központi előadót az alispáni hivatalba osztották be, ahol anyakönyvi, választási, állampolgársági, katonai, egyesületi és lakásügyekkel is foglalkozott. A levéltárak centralizálásakor a Gyulai Állami Levéltár vezetésével bízták meg. Állásából 1958-ban felfüggesztették, 1959-ben ismét kinevezték. Munkája részeként levéltári szakcikkeket, fondismertetéseket írt, forráspublikációkat jelentetett meg, főként megyei kiadványokban, továbbá a Levéltári Híradóban és a Történelemtanításban. Munkatársával, Bálint Ferenccel 1962-ben összeállította a levéltár első fondjegyzékét, 1965-ben a kéziratos térképek katalógusát. Fő műve a Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században Gyulán jelent meg 1960-ban. Az ugyancsak 1960-ban összeállított Iskolai olvasókönyv című kéziratos gyűjteményét a Békés Megyei Levéltár őrzi. A szerző ebben a 65 gépelt oldal terjedelmű munkájában Békés vármegye történetéhez adott forrásválogatást a kezdetektől 1849-ig.
Csákabonyi Kálmán közel harminc évi szolgálat után 1964. július 15-i hatállyal vonult nyugállományba. Néhány évvel később, 1970. május 27-én Gyulán hunyt el, hamvait Pécsett helyezték örök nyugalomra.
Egy életút vége. Csákabonyi Kálmán (1902–1970) nyugalmazott levéltár-igazgató gyászjelentését a Békés Megyei Levéltár őrzi
Forrás: Héjja Julianna Erika (Békés Megyei Levéltár)