
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységében nevelkedő gyermekek között is élnek olyanok, akik örökbe fogadhatóak lennének.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységében nevelkedő gyermekek között is élnek olyanok, akik örökbe fogadhatóak lennének.
Az eljárás menete
Az örökbefogadás előtti eljárást magyar lakóhellyel rendelkező személy örökbefogadási szándéka esetén a lakóhelye szerint illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat készíti elő. A gyermekvédelmi szakszolgálat a kérelem előterjesztésével egyidejűleg, de legkésőbb 15 napon belül, írásban tájékozatja az örökbe fogadni szándékozót az örökbefogadás feltételeiről és arról, hogy alkalmasságának megállapítása érdekében az általa meghatározott helyen és időpontban vizsgálaton, illetve tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon kell megjelennie, valamint arról, hogy családi és lakáskörülményeiről a helyszínen győződik meg. Ha az örökbe fogadni kívánó személy alkalmassági vizsgálaton, illetve tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon nem jelent meg és távolmaradását nem mentette ki, illetőleg a környezettanulmány elvégzését nem teszi lehetővé, kérelme visszavontnak tekintendő és az eljárás megszüntetendő.
A következő lépés a gyámhivatal értesítése, az eljárás iratainak megküldése a gyámhivatalnak
- A gyermekvédelmi szakszolgálat az örökbe fogadni szándékozó személy egyidejű értesítése mellett az örökbe fogadni szándékozó személy lakóhelye szerint illetékes gyámhivatalnak megküldi az ügyfél kérelmét, az általa elvégzett pszichológiai vizsgálat eredményét, a háziorvosi igazolást az örökbefogadásra való egészségügyi alkalmasságról, az örökbefogadás előtti tanácsadás és felkészítő tanfolyam eredményes elvégzését igazoló iratot, a környezettanulmányt, javaslatát.
A gyámhivatal döntése
A gyámhivatal az örökbe fogadni szándékozó személy alkalmassága kérdésében a fenti megküldött dokumentumok, környezettanulmány, helyzetértékelés, jövedelmi viszonyra vonatkozó igazolás, az örökbe fogadni szándékozó személy és házastársa meghallgatása, valamint a szükség szerint egyéb bizonyítékok alapján dönt. A gyámhivatal döntéséről határozatot hoz.
Az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozat többek között tartalmazza, hogy az örökbe fogadni szándékozó személy hány és milyen korú gyermek örökbefogadására alkalmas. Az örökbe fogadni szándékozó személy alkalmas-e testvérek, illetve egészségileg károsodott gyermek örökbefogadására. Az örökbe fogadni szándékozó személy tájékoztatását arról, hogy a nyilvántartást vezető gyermekvédelmi szakszolgálatot értesítenie kell a lakóhelyében, a családi állapotában, a személyi és életkörülményeiben, valamint az örökbe fogadandó gyermekre vonatkozó elképzeléseiben bekövetkezett változásokról.
A szakszolgáltat nyilvántartása
Az alkalmasság gyámhivatal általi megállapítása esetén a gyámhivatal jogerős határozata alapján a gyermekvédelmi szakszolgálat felveszi az örökbe fogadni szándékozó személyt saját nyilvántartásába, és - a hozzájáruló nyilatkozat birtokában - továbbítja az adatokat az örökbe fogadni szándékozó személyek országos nyilvántartása számára.
Mindezek után kerülhet sor a család számára egy új gyermek érkezésre, mely nemcsak a család számára nagy felelősség, de egy nagyon nagy lehetőség a gyermekek számára. Hiszen minden gyermeknek joga van családban, szeretetben nevelkedi, bár nagyon sok gyermek él, akiknek ez nem adatik meg.
Gyermeknap a megyei gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyermekeknek
Táncházzal pörgették fel a hangulatot
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-wge-
Szóljon hozzá a fórumon!: Az örökbefogadás lehetőségei II.